Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Ennyi az esélye egy magyar nőnek arra, hogy házasságot kössön

A házasság vesztett népszerűségéből az elmúlt 25 évben; ma egy nőnek 44 százalék az esélye arra, hogy házasságot köt, míg korábban ez 70 százalék fölött volt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója. Hozzátette: az élettársi kapcsolatoknak is csak fele végződik házassággal. A teljes adást meghallgathatják csütörtök este 18 órától az InfoRádió Aréna című műsorában.

Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója elmondta: mára megváltozott az alaphelyzet, hogy ki mikor házasodik, és vállal gyereket.

"Míg 25 éve az alapviselkedés az volt, hogy megházasodunk és utána születik a gyermek, ma az alaphelyzet, hogy összeköltöznek a fiatalok, és valamikor talán összeházasodnak. Ma az első párkapcsolatnak csak tizede kezdődik házasságként, és azt is tudjuk, hogy az élettársi kapcsolat az némileg kiszámíthatatlanabb mint a házasság, mármint, hogy felbomlik-e, vagy sem, de ez nem jelenti azt, hogy az élettársi kapcsolatok instabilak lennének, bár a statisztika nyelvén azt jelenti, hogy instabilabbak; tehát ez sem segíti a gyermekvállalást."

Spéder Zsolt elmondta: a házasság népszerűségvesztése abból az adatból is látszik, hogy ma egy nőnek 44% az esélye arra , hogy életében házasságot köt, míg korábban ez az arány 70% fölött volt. Ráadásul a 30-as éveiben járó egyedülálló nők aránya is növekedni kezdett.

"Élettársi kapcsolatban kezdjük életünket, ezek egy része megmarad, és durván feléből lesz házasság. A házasság bomlékony továbbra is, a válási arányszám nem javult, ugyanakkor a házasságkötési hajlandóság picikét nőtt. Amit még kimutattunk, hogy az egyedülállók részaránya nőtt a 30-as éveiben járó nők aránya esetében, ami szintén nem kedvez a gyermekvállalásnak."

Az élettársi kapcsolatok számának növekedése és az ahhoz kapcsolódó gyermekvállalás inkább az észak-európai országokban és Franciaországban jellemző a kontinensen, míg Németországban és Ausztriában a gyerekvállalás inkább a házassághoz köthető.

A teljes adást meghallgathatják csütörtök este 18 órától az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×