Egy BAT-2-es honvédségi tolólapos jármű, valamint útegyengetők, markolók vonultak fel közvetlenül a szerb határ mellett. A határvonalat dróttal jelölték ki a honvédség tagjai. Bő 20-25 méter széles területen szó szerint legyalulták a felső réteget. Kedd délelőtt még egy 8-10 méteres domb állt ott, ahol délutánra már síkság lett. Meglehetősen hatékonyan dolgoznak a honvédség szakemberei - számolt be a helyszínen tartózkodó újságíró.
Hozzátette: a honvédség tájékoztatása szerint 43, Szentesről, Hódmezővásárhelyről, illetve Szolnokról érkezett katona dolgozik a helyszínen.
A határzár építését egy viszonylag könnyen, aszfaltos úton hosszan megközelíthető út közelében kezdték. Mórahalomtól 7 kilométerre vagyunk déli irányban, egy erdei iskola mellett. Jelenleg éppen kőszállító teherautók várakoznak mellettem, hamarosan ezeket a köveket kezdik el bedolgozni a legyalult földbe - mondta Segesvári Csaba.
Az újságíró elmondta: délelőtt megérkezett maga a kerítés, ami egy drótháló, olyan, mint ami a szomszédtól választja el a kertünket, de a kerítés aljába és tetejébe úgynevezett NATO-drót kerül, ami egy pengés eszköz. Ha azt valaki megfogja, akkor szinte biztos, hogy sérülést fog okozni. A helyszínen az is elhangzott, hogy 3 méter magas lesz a kerítés, a két NATO-drót pedig a szerb oldalra fog kerülni.
Azt is megtudtuk a helyszínen, hogy november 30-ig a teljes szerb-magyar határra tervezett kerítésnek el kell készülnie - közölte Segesvári Csaba.
Hanganyag: Domanits András






