Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Az Ökotárs feljelentést tett hivatali visszaélés miatt

Feljelentést tett a Magyar Nemzetben megjelent, a szervezet belső levelezéséből idéző cikk miatt az Ökotárs Alapítvány. A civilek szerint az információ törvényes úton nem kerülhetett a lap birtokába - olvasható a nol.hu-n.

Hivatali visszaélés, illetve személyes adattal történt visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett csütörtökön az Ökotárs Alapítvány. A Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait kezelő civil szervezet azért fordult a hatóságokhoz, mert a Magyar Nemzet a pályáztatást intéző konzorcium belső levelezéséből idézeteket közölve azt állította, hogy az Ökotársnál irányított pályázatkezelés folyik, azaz időnként nem azok a pályázatok nyernek, amelyek az értékelőktől a legmagasabb pontszámot kapták.

A Népszabadságot az Ökotárs munkatársai arról tájékoztatták: úgy vélik, hogy a belső levelezés törvényesen nem kerülhetett el az újsághoz. Nem kizárt, hogy az elektronikus leveleket valaki kinyomtatta - ebben az esetben a pályázati dokumentációt lefoglaló Kehi is magával vihette -, illetve azokon a laptopokon is rajta voltak, amelyek közül kettő még mindig a Nemzeti Nyomozó Irodánál van, ugyanakkor egyik szervezet sincs felhatalmazva rá, hogy a személyes adatokat tartalmazó információkat megossza a sajtóval - olvasható a nol.hu-n.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×