Nem akarja eladni a Mol az INA-ban meglévő részesedését. Ezt Áldott Zoltán, az INA igazgatóságának elnöke nyilatkozta egy horvát lapnak adott interjújában. Leszögezte: a magyar olajipari cég érdekelt a mielőbbi megegyezésben a horvát kormánnyal. Szerinte az álláspontok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint korábban. Egyetértenek abban, hogy Horvátországban tovább kell fejleszteni a kutatást és a termelést, az INA-t regionális nagyvállalattá kell tenni. A 2013-as tetemes veszteségről beszámoló pénzügyi jelentéséről a szakember azt mondta: a dokumentum elkészítése a nemzetközi normák betartásával zajlott.
A kijevi parlament felhívással fordult az Ukrajna biztonságáért garanciát vállaló nagyhatalmakhoz. Azt várja tőlük, hogy szavatolják az ország területi épségét. Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő hangsúlyozta: a törvényhozás egyebek mellett határozatban erősítette meg, hogy a Krími Autonóm Köztársaság az egységes Ukrajna elválaszthatatlan része. Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordultak azért, hogy ne engedje az orosz fegyveres erők behatolását Ukrajna területére. Az orosz elnök korábban jelezte: amennyiben továbbterjed az erőszak Ukrajna keleti régióira és a Krímre, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot saját érdekei és az ott élő orosz ajkú lakosság megvédelmezésére.
A provokatív lépések mellőzését sürgette a magyar külügyminisztérium az ukrajnai válság kapcsán. A tárca közleményben kérte az érintetteket, tartózkodjanak a feszültség növekedéséhez és erőszak alkalmazásához vezethető lépésektől, mint például az Ukrajna területén élő etnikai és nyelvi kisebbségek biztonságérzetét és jogbiztonságát veszélyeztető döntésektől. Ismét leszögezték, hogy Magyarország elkötelezett a szomszédos Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett.
Élénkebb hitelezési gyakorlatot remél a kereskedelmi bankoktól a hitelintézeti szektor nyereségessége miatt a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Kossuth Rádió reggeli műsorában a jegybank adataira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az előző évi veszteség után - tavaly nyereséges volt az ágazat. Mint mondta: a magyar gazdaság egyik problémája az, hogy az elmúlt években szűkültek a hitelezési források, ezért kellett belépnie a jegybanknak, a fejlesztési banknak és az Eximbanknak, de hosszú távon sokkal egészségesebb lenne, ha a kereskedelmi bankok töltenék be ezt a funkciót.
Bartos Sándor lett Fót új polgármestere. A független, de a Fidesz-KDNP, valamint a Kisgazda Polgári Egyesület támogatását is maga mögött tudó jelölt kapta a leadott érvényes szavazatok 50,12 százalékát a megismételt időközi polgármester-választáson. A csaknem 19 ezer lakosú településen a választópolgárok hozzávetőleg 29 és fél százaléka járult az urnákhoz, ami valamivel több a novemberi részvételnél. A jegyző közlése szerint az 1-es választókerület képviselői mandátumáért induló öt jelöltre leadott szavazatok összesítésére még várni kell.
Ma adják át az Oscar díjakat Hollywoodban. Összesen 24 kategóriában nyújtják át az amerikai filmakadémia elismeréseit a 86. gálán, tíz-tíz díjra esélyes Alfonso Cuarón Gravitáció című űrdrámája és David O. Russell Amerikai botrány című filmje. A 12 év rabszolgaság, Steve McQueen rendezésében kilenc trófeára jelölt.
Elhunyt Alain Resnais francia filmrendező. A művészt családja körében este érte a halál. Kilencvenegy éves volt. A februári 64. berlini filmfesztiválon utolsó filmje, a Szeretni, inni és énekelni című alkotás kapta a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját. A francia újhullám mestere világhírét első nagyjátékfilmjének, az 1959-ben bemutatott Szerelmem, Hirosimának köszönhette.
„Két hete szóltunk” – Toroczkai László nekiment Magyar Péter paksi akciójának




