Infostart.hu
eur:
362.81
usd:
313.24
bux:
150551.4
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Két hét múlva dönt a Fidesz a rezsicsökkentés újabb lépéséről - a nap hírei

Megvárja az Európai Bíróság hivatalos döntését a magyar devizahiteles ügyekkel összefüggésben a Kúria, csak ezután alakítja ki újabb álláspontját a kérdésben - mondta a legfőbb bírói szervezet elnöke az Inforádió Aréna című műsorában.

Darák Péter ezzel a Fidesz frakcióvezetőjének válaszolt, aki arra sürgette a testületet, hogy mielőbb hozzák meg döntésüket, mert akkor már a képviselőcsoport idei első, január 24-ei ülésén is foglalkozhatnának a témával. A luxembourgi székhelyű bíróság főtanácsnoki véleménye várhatóan februárban születhet meg, a végleges döntés pedig a tapasztalatok szerint azután két-három hónappal. A Kúria azt követően tud majd állást foglalni - tette hozzá az elnök. Megismételte, tévedés azt gondolni, hogy jogegységi döntéseik egy csapásra megoldhatják a devizahitelesek problémáit, szerinte a helyzetet csak jogalkotással lehet kezelni.

Két hét múlva dönt a Fidesz a rezsicsökkentés újabb lépéséről, a frakció évadnyitó ülésén. A tanácskozásra január 24-én, Balatonszárszón kerül sor. Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője bejelentette azt is, hogy az első parlamenti ülésnap február 3-án lehet.

A növekedés időszakának beköszöntésére számít ebben az évben a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály egy vállalkozói díj átadásán megismételte, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a konszolidációs időszak után kezd egyre határozottabbá válni, az idei évben várt gazdasági fejlődés duplája lesz a tavalyinak. A tárcavezető hozzátette, ebben a periódusban a kormány nagy mértékben számít azokra a vállalkozásokra, amelyek meg tudják támasztani a bővülést. Mint mondta, most már arra van szükség, hogy megtalálják azokat a faktorokat, amelyekkel az idén remélt 2 százalékos növekedést magasabbra tudják emelni a következő években.

Idén is 13 milliárd forinttal támogatja a kis- és közepes vállalkozások munkahely teremtését a Nemzetgazdasági Minisztérium. A foglalkoztatásért felelős államtitkár, Czomba Sándor szerint a tavalyi forrással azonos mértékű támogatásból 1100-1200 vállalkozásnál várhatóan 6500 új munkahely létesül majd ebben az évben, és további mintegy 12 ezer már meglévő munkahelyet is meg lehet őrizni. A pályázati feltételek a múlt évihez hasonlóak, a kiírást az érdeklődők az interneten találják. A jelentkezéseket február közepéig kell beadni.

Eddig több mint százezer nő mehetett nyugdíjba 40 év munka után, életkorától függetlenül. A szociális és családügyi államtitkár szerint a program tovább folytatódik, előreláthatóan idén havonta több mint 2 ezer nő igényli majd az ilyen kedvezményes nyugdíjat. Soltész Miklós emlékeztetett, a kormány foglalkoztatási programmal kíván azoknak a nőknek is segíteni, akiknek a kedvezmény igénybevételéhez már kevesebb mint egy év hiányzik, elmúltak 55 évesek és nem dolgoznak. A tavaly novemberben elindított program szerint ha valaki foglalkoztatja őket, akkor 10 hónapon keresztül támogatja a kormány a munkaadót a garantált bérminimum akár 125 százalékával. Ez az összeg idén 147 ezer 500 forint.

A Nemzeti Választási Iroda szerint nem jelent többletkockázatot, ha valaki az interneten keresztül kéri nemzetiségi választópolgárkénti regisztrálását vagy átjelentkezését egy másik szavazókörbe. Az iroda vezetője, Pálfi Ilona szerint mindkét esetben a kérelmező által megadott és a nyilvántartásban lévő személyes adatok egyezése a garancia arra, hogy a kérelem valóban a jogosulttól származik. Emlékeztetett rá, korábbi választásokon nem merült fel hasonló aggály, a választási irodák pedig a regisztrációról amúgy is hivatalos értesítéssel tájékoztatják a választópolgárokat.

A Fővárosi Főügyészséghez fordul az LMP gazdálkodásának vizsgálata után az Állami Számvevőszék. A számvevőszék főtitkára, Elek János szerint az ellenzéki párt teljesen megsértette a számviteli fegyelmet , így nem tudták ellenőrizni a pénzügyeit. A szervezet két évenként kötelezően vizsgálja a parlamenti ellenzéki pártok gazdálkodását. Az MSZP beszámolóit megbízhatónak és valós képet mutatónak találták, szemben a Jobbikéval, ahol a számviteli bizonylatok, nyilvántartások nem támasztották alá a beszámolót. -- Az LMP azt válaszolta a számvevőszéki jelentésre, hogy könyvvizsgáló cég bevonásával újrakönyvelik a 2011-es és a 2012-es éveket, valamint önrevíziót tartanak, és az ebből keletkező esetleges adóhátralékot rendezik. A Jobbik azt állítja, már javították beszámolóikat, és azokat közzé is tették.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×