eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen

Mától hatályos a közszolgálati tisztviselői törvény legtöbb rendelkezése

Csütörtökön lépett hatályba a közszolgálati tisztviselői törvény rendelkezéseinek többsége; a jogszabály átfogóan rendezi a közszolgálati jogviszonyban dolgozók munkafeltételeit, július 1-jétől pedig létrehozza a kormánytisztviselők érdekképviseleti köztestületét, a Magyar Kormánytisztviselői Kart.

A törvény kiterjed a Miniszterelnökségnél, a minisztériumoknál, a kormányhivataloknál, a központi hivataloknál és a helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők és ügykezelők közszolgálati jogviszonyára, valamint a rendőrségnél, a büntetés-végrehajtásnál és a katasztrófavédelem szerveinél foglalkoztatott kormánytisztviselőkre, illetve a közigazgatási államtitkárokra, a helyettes államtitkárokra és a jegyzőkre.

Szintén e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azokra a köztisztviselőkre, akik a Köztársasági Elnöki Hivatalban, az Országgyűlés Hivatalában, az Alkotmánybíróság Hivatalában, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában, az Állami Számvevőszéknél, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalában, a Gazdasági Versenyhivatalban, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, a Magyar Tudományos Akadémia Titkárságán, a Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában vagy a Közbeszerzési Hatóságnál dolgoznak.

A jogszabály rögzíti a közszolgálati tisztviselők munkavégzésének szabályait, többek között a magatartási elvárásokat, a munkaidőt, a bérezést, az előmenetel szabályait, valamint az összeférhetetlenségi és felmentési szabályokat is.

A kormánytisztviselői hivatás etikai alapelvei közé sorolja a jogszabály a hűséget és az elkötelezettséget, a nemzeti érdekek előnyben részesítését, az igazságos és méltányos jogszolgáltatást, az előítéletektől való mentességet és a pártatlanságot is. A kormánytisztviselőnek kinevezésekor esküt kell tennie, amelyben becsületére és lelkiismeretére fogadja meg, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű lesz, a jogszabályait megtartja és másokkal is megtartatja, valamint tisztségét a magyar nemzet javára gyakorolja.
A törvény az általános magatartási követelmények között rögzíti, hogy a közszolgálati tisztviselő a munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, az általa betöltött beosztás tekintélyének, a munkáltató jó hírnevének, a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalomnak, valamint a közszolgálat céljának veszélyeztetésére.

A törvény értelmében megszűnik az ügykezelők illetménytáblája, a továbbiakban a munkáltató a garantált bérminimum, illetve az illetményalap hatszorosa körüli mértékben meghatározott felső korlát keretei között állapítja meg az illetmény összegét, figyelembe véve a szolgálatban eltöltött időt is. A jogszabály lehetőséget ad munkaköri pótlék megállapítására a minisztériumokban 2012. július 1-jétől.

A jogszabály július 1-jével hozza majd létre a kormánytisztviselők önkormányzattal rendelkező, közigazgatási szakmai, érdekképviseleti köztestületét, a Magyar Kormánytisztviselői Kart. Ennek hatásköre a kormánytisztviselői hivatás gyakorlásával összefüggő ügyekben az érdekképviselet, a kormánytisztviselői kar tekintélyének védelme, konzultáció a kormánytisztviselők foglalkoztatását és hivatásgyakorlásának feltételeit befolyásoló jogszabályok megalkotásában, etikai eljárás lefolytatása, díj alapítása, szakmai konferenciák szervezése, valamint tagjai számára jóléti, szociális és egyéb kedvezményes szolgáltatások nyújtása. A kar állami ellenőrzését az ügyészség látja el. Ugyancsak július 1-jétől jön létre a Kormánytisztviselői Döntőbizottság, amelyhez közszolgálati panasszal fordulhatnak a kormánytisztviselők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan a 15.! A Real Madrid nyerte a BL-döntőt

Megvan a 15.! A Real Madrid nyerte a BL-döntőt

Hiába játszott 60 percig fölényben a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligája döntőjében, nem tudott gólt rúgni. A Real Madrid a hajrát jobban bírta, Dani Carvajal és Vinícius Júnior góljaival végül megnyerte a mérklőzést.

Orbán Viktor a Békemeneten: "mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje" - percről percre

"Még egy hét szívós munka, a legendás fideszes hajrá, és letoljuk az ellenfelet a pályáról. Óriási gólhelyzetben vagyunk, ajtó-ablak, be lehet azt pöckölni, piszkálni, tuszkolni" - fogalmazott Orbán Viktor Fidesz-elnök, miniszterelnök a Békemenet margitszigeti végállomásán szombat délután.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×