Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sólyom László exkluzív interjút adott a Heti Válasznak

Exkluzív interjút adott az alkotmányozás finisében a Heti Válasznak Sólyom László volt köztársasági elnök.

Magyarország az európai demokráciák között marad az új alkotmány hatálya alatt is - szögezi le Sólyom László, "nevetséges próbálkozásoknak" minősítve azokat a kritikákat, amelyek szerint az új alaptörvény a homoszexuálisok jogait korlátozza és az abortusz tilalmának ágyaz meg. A volt köztársasági elnök szerint azonban az efféle mondvacsinált ügyeken túl valódi bajok is vannak az új alkotmánnyal, amelyek annak mérlegét "menthetetlenül negatívra fordítják".

Ilyen súlyos visszalépésnek látja az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását, mely Sólyom szerint tettre váltotta a politikában pártfüggetlenül meglévő, a politikát a jog fölé helyező felfogást. "Fájdalmas cinizmus, ahogy ezt a védhetetlen korlátozást megörökítették az alkotmányban, egy látszólagos, a mi nemzedékünk számára sohanapján teljesülő feloldással" - fogalmaz Sólyom. Az elfogadhatatlan változások közé sorolja azt az utolsó pillanatban benyújtott módosítást is, amellyel a bírák szolgálati idejét megkurtították. "Indokolás nincs - hacsak nem a jobboldali sajtónak a "kommunista bírók eltávolítását" követelő demagóg támadása, amely az indítványt megelőzte."

Érdeklődésünkre, hogy ebben nincs-e mégis szemernyi igazság, a volt köztársasági elnök úgy válaszol: "2009 áprilisában köztársasági elnökként kiálltam a bíróság és az ügyészség függetlensége és pártatlansága mellett, amikor az akkori miniszterelnök jobboldali elfogultsággal vádolta őket. Most csak arra emlékeztethetek, hogy a bírák kétharmadát már a rendszerváltás után nevezték ki, a nyolcvanas években pedig legjobb tanítványaim mentek bírónak, mert ezt tartották a legfüggetlenebb jogászi hivatásnak. De itt az eljárással van a legnagyobb baj. Az utolsó másodpercben, a bírói kar tudta nélkül, egyéni képviselői javaslattal durván beavatkozni egy önálló hatalmi ág szerkezetébe - tisztességtelen."

Sólyom szerint az alkotmányozás elvesztette méltóságát, a közönséges parlamenti huzavona színvonalára süllyedt. "Nagyúri nagyvonalúsággal belátást, nyitottságot és rugalmasságot tanúsíthatott volna a többség, a kisebbség pedig - a közös jövőről lévén szó - felülemelkedhetett volna pillanatnyi politikai szempontjain. Nem ez történt."

Az alkotmány egypártisága ráadásul szerinte olyan támadási pont lehet, mint az 1989/90-es, "rendszerváltó alkotmányban" az 1949-es évszám meghagyása volt. "Láthattuk, hogyan el lehetett mérgesíteni ezt a sebet. Az új sebet legfeljebb egy magyar Wirtschaftswunder tudná majd elfedni"- mondja a volt államfő, aki ennek ellenére sem reményvesztett.

Szerinte ugyanis a történeti alkotmány egyetlen használható és élő része a "láthatatlan alkotmány", amelyet nem lehet hatályon kívül helyezni, és amely szükségszerűen az új alkotmány alkalmazásának is alapja lesz. "Ha a politikusok gondolatvilágában nem is, a jogászságban meggyökeresedett, s a gondolkodó emberek számára is jelent már valamit az alkotmány és annak kikényszeríthetősége. Az intézményrendszer veszteségei miatt nagy kihívás lesz tehát az új szöveg, az alkotmányos kultúra viszont él. Rá hagyatkozhatunk."

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×