Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az MSZP szeretné, hogy a "Moszkva tér Moszkva tér maradhasson"

Mivel a fővárost, és a Moszkva térrel kapcsolatban érintett mindhárom kerületet a kormányzó párt politikusai vezetik, a helyzet adott a tér felújítására, mondta Õrsi Gergely, az MSZP II. kerületi frakcióvezetője. Hozzátette, mivel a budai fonódó villamosprojekt elakadt, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség átcsoportosíthatná a forrásokat a Moszkva tér rendbetételére.

Az MSZP pótcselekvésnek tartja a budapesti Moszkva tér tervezett átnevezését, az ellenzéki párt szerint a közterület nevének megváltoztatásáról legkorábban csak annak megújulása után lenne szabad elgondolkozni.

Molnár Zsolt szocialista parlamenti képviselő és Õrsi Gergely, az MSZP II. kerületi frakcióvezetője pénteken, a Moszkva téren tartott sajtótájékoztatón egyaránt azt hangsúlyozta, hogy az általuk ikonikusnak nevezett tér számos generáció számára szolgált találkozóhelyül, amit, mint mondták, nem lehet egy egyszerű tollvonással eltörölni.

Õrsi Gergely kiemelte továbbá, hogy a Moszkva tér évek óta húzódó problémáját sem lehet feledtetni a közterület átnevezésével. A II. kerületi politikus a tér rendezését lehetővé tevő történelmi helyzetként értékelte, hogy az azt körbeölelő kerület, valamint a fővárosi önkormányzat vezetése, illetve a kormány is azonos politikai színeket képvisel.

Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a "Moszkva tér Moszkva tér maradhasson", a jövő héten pedig aláírásgyűjtésbe is kezdenek azért, hogy a közterület névváltoztatása helyett annak megújításával foglalkozzon a városvezetés.

A szocialista politikus kérdésre válaszolva megismételte pártja azon korábbi javaslatát, hogy a budai fonódó villamosok vitatott módon történő kiépítésére kapott 3 milliárd forintos uniós támogatást a Moszkva tér felújítására fordítsák. Mint mondta, ezzel az összeggel már komoly eredményeket lehetne elérni a tér rendbetételében.

További kérdésre reagálva Molnár Zsolt és Õrsi Gergely is úgy fogalmazott, nem gondolják, hogy egy európai fővárosról elnevezett tér pártállami időket idézne az emberekben.

A sajtótájékoztatón szintén résztvevő Molnár Csaba országgyűlés képviselő arról szólt, hogy a Fidesz ahelyett, hogy a Moszkva tér esetében kihasználta volna "az emberek problémájának megoldására kínálkozó páratlan lehetőséget", egy olyan "pártalkotmány" elfogadásával van elfoglalva, amely Orbán Viktor és a Fidesz hatalmát kívánja hosszú időre "bebetonozni".

Tarlós István főpolgármester, a Magyar Televíziónak március végén adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, már körvonalazódik a megegyezés a budapesti Moszkva tér Széll Kálmán térre való visszanevezése ügyében. A Fővárosi Közgyűlés a közterület átnevezéséről legkorábban következő tervezett ülésén, április 27-én dönthet.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×