Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
311.85
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Szili: Hiba volt Gyurcsány öszödi beszéde

Szili Katalin (MSZP) mozgalma a baloldali gondolkodásnak szeretne közösségi tereket építeni, amelyekkel segítheti a politikai baloldal megerősödését is.

A volt házelnök az általa alapított Szövetség a Jövőért Mozgalom budapesti alakuló rendezvényén azt mondta: ezek a közösségek keretet teremthetnek a baloldali gondolkodás és értékek képviseletének, amelyeket hitelesen meg tudnak mutatni és segíthetnek a elveszített bizalom visszaszerzésében.

Szili Katalin hangsúlyozta: a hitelesség visszaszerzésének feltétele, hogy az MSZP szembenézzen a hibáival. Ezek közé sorolta, hogy a gazdasági válság előtt hosszú ideig a neoliberális gazdaságpolitikát állították be baloldali politikának, rosszul döntöttek a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál és azt, hogy kiüresedtek a párt demokratikus fórumai.

A szocialista politikus szerint hiba volt Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök őszödi beszéde is, "de nem a hazugság beismerése, hanem maga a hazugság".

Hangsúlyozta: azzal, hogy szembenéznek a hibákkal, le is zárhatják ezeket és "a tévútról az igazság útjára léphetnek".

Szili Katalin elsődleges feladatnak tartja a baloldal hitelességének visszaállítását, a társadalmi támogatottság növelését, valamint a jövő feladatainak meghatározását, amit értékelvű politizálás mentén lehet megtenni.

Szavai szerint - mivel a harmadikutas elképzelés csődöt mondott - új politikára van szükség, amelynek alapja, hogy együtt kezelni a társadalmi, a szociális, a gazdasági és az ökológiai kérdéseket.

Kiemelte: meg kell teremteni az élhető és együttműködő társadalmat. Az ilyen társadalom - mint fogalmazott - nem versengő, hanem együttműködő, nem bezárkózó, hanem nyitott és nem kirekesztő, hanem befogadó.

Úgy látja, a baloldalnak ki kell nyilvánítania, hogy számára fontos a nemzet. Ez olyan baloldali érték, amelyből nem lehet senkit kirekeszteni - közölte a szocialista politikus.

Szili Katalin beszédében szólt arról is: most nem az a kérdés, kit támogat és kit nem, vagy megszavazza-e a költségvetést vagy sem, amit egyébként megtesz. Hangsúlyozta, a mozgalmat a jövő Magyarországa érdekében indította, és nem szakít a szocialista párttal.

"Ez a mozgalom nem valami ellen jött létre, és nem valami ellen küzd" - hangoztatta, hozzátéve: valamiért küzdenek, a társadalom baloldali részéért.

Kitért arra is: a nosztalgiára épített jövőkép vállalhatatlan, de a baloldalnak válaszokat és kapaszkodókat kell adnia fontos kérdésekre, mert ha ezt nem teszi meg, azzal a szélsőségeseket erősíti.

Nem új rendszerváltásra, hanem a rendszerváltás korrekciójára van szükség - jelentette ki Szili Katalin. A szocialista politikus azokat az elemeket igazítaná ki, amelyek - mint mondta - az elmúlt húsz évben folyamatosan újratermelték a feszültséget.

A rendezvényen szocialista frakciótagok is ott voltak. Mások mellett Mesterházy Attila, a képviselőcsoport vezetője, Baja Ferenc, Kocsi László, Juhászné Lévai Katalin, Orosz Sándor, Suchman Tamás és Szanyi Tibor.

A több mint kétszáz résztvevő megvitatja a mozgalom vitairatát és döntenek annak társadalmi vitára bocsátásáról.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×