Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.6
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Németországban törvény készül a dolgozók védelmére kémkedés ellen

A német ellenzéki szociáldemokrata párt jövő héten törvényjavaslatot nyújt be a parlamentben a munkavállalók adatainak védelmére, ezt közölte a Hamburger Abendblatt című lap a párt szövetségi gyűlési (Bundestag) frakcióvezetőjét, Walter Steinmeiert idézve.

Az új jogszabály gyakorlatilag a munkáltatók kémkedésétől védené a dolgozókat. A párt szerint különösen veszélyes, hogy a munkáltatók visszaélhetnek a dolgozók egészségügyi adataival.

A német Focus magazin éppen vasárnap új értesüléseket közölt arról, miként szimatolt az Edeka egyik kiskereskedelmi hálózata a dolgozók után. A cég állítólag magándetektíveket bérelt fel, akik az értesülés szerint álcázva, hamis ürügyekkel otthonukban meglátogatták - ellenőrizték - a beteget jelentő dolgozókat, illetve átkutatták az alkalmazottak autóit. A detektívek hetente húsz kocsit nyittattak ki a munkából távozó dolgozókkal átvizsgálás végett, írta a lap. A vonakodó dolgozókat azzal ijesztgették, hogy "kihívjuk a rendőrséget, és annak egészen biztosan munkajogi következményei lesznek" - idézett egy magándetektívet a Focus magazin.

Németországban sok üzlethálózatnál "napi rutin" a dolgozók törvényellenes megfigyelése a Stern magazin egyik tavaszi beszámolója szerint. Többek között a Penny, a Netto, a Norma, a Rewe, a Tegut, a Hagebau, a Famila, a Lidl, az Edeka és a Plus üzleteiben figyelik titokban a dolgozókat, írta a Stern a
birtokába került mintegy 150 jegyzőkönyvre hivatkozva.

Szeptemberben a Magyarországon is ismert Lidl diszkontláncnak már drágán kellett megfizetnie alkalmazottai jogellenes megfigyeltetéséért: a cégre 1,5 millió eurós bírságot szabott ki a stuttgarti központi adatvédelmi hivatal.

A jelek szerint azonban ettől nem következett be fordulat a cégek gyakorlatában. Igaz, ők sincsenek könnyű helyzetben. A német magándetektívek szakmai szervezete (BDD) szerint tavaly a gazdasági jellegű megbízások 58 százalékát indokolták a megbízók azzal a gyanúval, hogy dolgozóik lopnak, visszaélnek a betegállománnyal, hamisan számláznak, üzleti titkokat árulnak vagy csak úgy kifecsegnek.

Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×