Infostart.hu
eur:
361.92
usd:
311.8
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Karácsonyi bűnmegelőzési akciót tart a fővárosi rendőrség

Bűnmegelőzési akciót tart a budapesti rendőrség a főváros nagyobb bevásárlóközpontjaiban, karácsonyi vásárokon és nagy forgalmú aluljárókban a rablások, zseblopások és autófeltörések megakadályozásáért az év végéig - közölte Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.

A fővárosi Vörösmarty téren tartott sajtótájékoztatón a rendőrfőkapitány elmondta: november 29-étől az év végéig naponta 150-160 rendőrrel több lesz az utcákon, az egyenruhás rendőrök a nagyobb bevásárlóközpontok környékén segítik a közlekedést, a parkolókban járőröznek a bűncselekmények megakadályozásáért, egyben felhívják az autósok figyelmét, hogy értéket ne hagyjanak a járművekben.

A vezérőrnagy hozzátette: naponta 25-30 civil ruhás rendőr a bevásárlóközpontokban lát majd el bűnmegelőzési feladatot, főként a zseblopások megakadályozásáért

Tóth Gábor közlése szerint a rendőrség honlapján karácsony estéig egy adventi naptár lesz látható, ahol naponta egy-egy bűn- és baleset-megelőzési tanáccsal szolgálnak az embereknek.

Oláh László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője az MTI-nek azt mondta: a karácsonyi bevásárlások idején megszaporodnak az alkalmi lopások. December elejétől rendszerint több ügyet jelentenek a zseblopási osztályon, mint a korábbi hónapokban, ezért arra intette az ünnepre készülőket, hogy pénztárcáikat, irataikat ne tartsák mások által könnyen hozzáférhető helyen, vigyázzanak értékeikre és a vásárlások alkalmával legyenek körültekintőek.

Hozzátette: a nagyobb piacokon, aluljárókban úgynevezett visszatérő ellenőrzéseket tartanak az illegális termékek és petárdaárusok kiszűrésére.

Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke az MTI-nek azt mondta, az év végéig a főváros területén, főként a vásárok és üzletek környékén naponta 100 polgárőr lát majd el feladatokat, részben a rendőrökkel közösen.

Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×