Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
312.02
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Budapest és Pozsony eltérő módon rendezné a kisebbségi nyelvi vitát

Magyarország és Szlovákia továbbra is eltérő módon rendezné a nyáron kialakult kisebbségi nyelvi vitát - derült ki a kormányfő és az Európai Parlament elnökének nyilatkozataiból. Jerzy Buzek szerint Pozsony nem zárta ki, hogy a jövőben módosítja a szlovák államnyelvtörvényt.

Hiába a magyar-szlovák kormányfői megállapodás és a 14 pont, úgy tűnik, Pozsony és Budapest mégsem azonos módon oldaná meg a két ország konfliktusát, amit az államnyelvtörvény és az államfő révkomáromi incidense okozott.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke Budapesten tárgyalt a miniszterelnökkel, ezt követően Bajnai Gordon azt mondta, Magyarország azért is csatlakozott öt éve az EU-hoz, hogy a konfliktusokat európai módon lehessen rendezni. A problémát az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának ajánlásai alapján fogjuk elrendezni, mondta, ebből a szempontból is fontos, hogy az Európai Parlament támogatja Magyarországot.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke viszont néhány napja azt tapasztalta Pozsonyban, hogy Szlovákia nem ezt a megoldást szeretné. "Nemrégiben Szlovákiában jártam, ahol arról tájékoztattak: erős a szándék arra, hogy az országon belül oldják meg ezt a problémát a szlovák kormány és a magyar kisebbség képviselőinek állandó párbeszéde révén" - jelentette ki.

Jerzy Buzek szerint folyamatos párbeszédre lenne szükség a két ország között; állandóan egyeztetni kellene az Európa Tanáccsal és az EBESZ-szel, és az is fontos, hogy Szlovákia jó szándékkal, megfelelően alkalmazza az államnyelvtörvényt.

Az Európai Parlament elnöke hozzátette: Szlovákia nem zárta ki, hogy a jövőben módosítja az államnyelvtörvényt. Azt nem tudni, hogy milyen irányban, az újságírók ugyanis egy kérdést sem tehettek fel sem Jerzy Buzeknek, sem Bajnai Gordon miniszterelnöknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: a tajvani ügy halogatása az egész világnak jó
Aréna

Salát Gergely: a tajvani ügy halogatása az egész világnak jó

Kína tologatja maga előtt Tajvan függetlenségi problémáját, és az Egyesült Államok sem foglal egyértelműen állást a kérdésban, ami jelenleg mindkét félnek jó, de hosszú távon nem lehet megoldás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Beszélt arról is, hogy Kína számára Donald Trump jó amerikai elnök, mert gyakran konfrontálódik akár a saját szövetségeseivel is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×