Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Szanyi Tibor szerint eljött a cselekvés ideje a MÁV-nál és a BKV-nál

Eljött a cselekvés ideje a MÁV-nál és a BKV-nál, a takarékosság igényével újjászervezési terveket kell készíteni - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-nek pénteken.

Az államnak nem szabad közpénzt adni a költségvetésből sem a MÁV-nak, sem a BKV-nak addig, amíg "villámgyorsan neki nem állnak a saját maguk korszerűsítésének, racionalizálásának, aminek az első számú igénye a pontosság és a takarékosság" - hangoztatta.

Ezt arra reagálva mondta, hogy Molnár Béla, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője pénteken az MTI-vel közölte: azonnali vizsgálatot követel a párt a MÁV-nál az elmúlt napokban nyilvánosságra került végkielégítések miatt.

Szanyi Tibor meglátása szerint a takarékoskodásnak voltak a közelmúltban "vadhajtásai", amikor a BKV és a MÁV vezetőit elbocsátották úgy, hogy tetemes végkielégítéseket fizettek ki. Ezek a kifizetések ugyanakkor valós szerződéseken és jogszabályokon alapultak, még akkor is, ha a válság miatt az emberek "szemét csípik" ezek az összegek - vélekedett.

A szocialista parlamenti képviselő rámutatott: igaz viszont, hogy ha néhány vezető esetében várnak még egy-két évet az elbocsátásokkal, nyugdíjba lehetett volna őket küldeni, végkielégítés nélkül.

Hangsúlyozta: a bankok középtávú üzleti fejlesztési terv nélkül nem állnak szóba sem a MÁV-val, sem a BKV-val, még akkor sem, ha azok állami cégek, ezért ezeket a terveket mihamarabb át kell dolgozni. A tervek összeállításához szükséges szakmai anyagok rendelkezésre állnak - közölte.

Mint Szanyi Tibor mondta, a vasúti járműbeszállítók készen állnak, a megrendelésekhez csak az kell, hogy a MÁV le tudja hívni azt a mintegy ezer milliárd forintnyi európai uniós forrást, amelyhez szükség van az üzleti tervekre.

A képviselő kiemelte, a szakmai tervek egyik alappillére kell legyen, hogy a jövőben ne Budapest központtal, hanem régiónként dolgozzák ki az aktuális menetrendet. A régiókban ugyanis el tudják dönteni a szakemberek, hogy mely városoknak, településeknek milyen vasúti közlekedésre van szükségük.

Hozzátette: "A Fidesz pedig jobb, ha lejjebb veszi a hangerőt, amikor pénzszivattyúkat meg egyebeket emleget, mert az újkori történelmünk legnagyobb pénzszivattyúja mégiscsak az volt, amikor több száz fő- és köztisztviselőt több éven át betonba vasalt szerződéssel rendelkezési állományban kellett tartani", s munkavégzés nélkül milliós havi fizetéseket vettek fel.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×