Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Százmilliós kárt okozott a Gyógyír Kht. volt ügyvezető igazgatója egy belső jelentés szerint

Egy belső vizsgálat szerint több mint 100 millió forintos kárt okozott a Gyógyír Kht-nál, a XI. kerületi egészségügyi szolgáltatónál a volt ügyvezető igazgató - mondta kedden az MTI-nek Kupper András, a kerület Fidesz-frakciójának vezetője, aki szerint nehéz elképzelni, hogy a polgármester erről nem tudott.

Kupper András elmondta: a XI. kerületben olyan politikai helyzet alakult ki, melynek következtében ugyanannyi szavazata lett az ellenzéknek, mint a kerültet irányító MSZP-SZDSZ-MDF koalíciónak. Ekkor született egy politikai megállapodás arra nézve, hogy igazgatót cserélnek a Gyógyír Kht. élén. Végh Ágnes, az előző igazgató előző év decemberében távozott, az új igazgató idén január elsejével állt munkába.

A jelenlegi ügyvezető a felügyelőbizottság felkérésére egy belső átvilágítást készíttetett a kht-nál, amely számos szabálytalanságot tárt fel. A frakcióvezető szerint az ügyvezető egyrészt magáncélból vett ki pénzt a közösből, másrészt szabálytalanok voltak azok a szerződések, amelyeket az ügyvezető a kht. nevében kötött különböző beszállítókkal, harmadrészt adó- és járulékcsalásra derült fény.

Kupper András az egyik legkirívóbb példaként egy 27 millió forintos kertészeti számlát említett, ami azért nagyon meghökkentő, mert a szolgáltató egy betonépületben található, ami körbe van aszfaltozva. Olyan kazánkarbantartói szerződés is előkerült, amely szerint a berendezések éves karbantartási díja annyiba kerül, mintha újból megvennék a kazánokat. Emellett több olyan dolgot sem könyveltek el, amely után adót kellett volna fizetni. De az is előfordult, hogy az ügyvezető a cég kontójára egy nap 80 ezer forintért tankolt, vagy magáncélra használta a kht. bankkártyáját, amelyről több millió forintot emelt le - olvasható - a huszonnégy pontban összegzett - jelentésben, amelyet Kupper András a honlapján is közzétett.

A frakcióvezető egy másik esetről is beszámolt: a műszaki igazgató 2008. október 2-án elhunyt, majd az ügyvezető "előkerített" egy szeptember 30-ára keltezett felmondást, annak azonban nincs nyoma, hogy ezt bárki átvette volna. A felmondási időre járó végkielégítést pedig Végh Ágnes ügyvezető fia vette fel a pénztárból. Tette ezt ráadásul úgy, hogy az elhunyt műszaki igazgató fia a kht-nál dolgozott, de mégsem ő vette fel az édesapja után járó pénzt.

Ráadásul a műszaki igazgató tulajdonosa és ügyvezetője volt annak a cégnek, amely a közbeszerzéseket bonyolította a Gyógyír Kht. számára, majd amikor a műszaki igazgató elhunyt, Végh Ágnes lett ennek a cégnek az ügyvezetője és később a tulajdonosa is. Tehát volt egy olyan időszak, amikor Végh Ágnes egyszerre volt ügyvezetője a Gyógyírnak és annak a cégnek, amelynek a közbeszerzéseket kellett végeznie a kht. részére - sorolta Kupper András.

A szúrópróbaszerű, tehát nem tételes vizsgálat jelentése szerint a kár jóval meghaladja a 100 millió forintot.

A frakcióvezető elmondta: az ügyvezető a teljes titkárságnak felmondott, a számítógépeket eltüntették, 100 kilogramm dokumentumot semmisítettek meg, az új igazgató teljesen lehetetlen helyzetben vette át a kht. vezetését.

Kupper András hozzátette: a XI. kerületben az egészségügy felügyeletét a polgármester egy személyben látja el, tehát ezért a területért Molnár Gyula személyesen felel. "Nehezen elképzelhető, hogy Molnár Gyula ezekről nem tudott, hiszen Végh Ágnes titkárságvezetője a helyi MSZP frakcióvezetőjének felesége volt. Arról nem is beszélve, elképzelhető-e az, hogy Végh Ágnes mindezt a saját szakállára tette" - jegyezte meg.

A frakcióvezető elmondta: ha a felügyelőbizottság vagy Molnár Gyula nem tesz feljelentést, akkor ő megteszi. Mint mondta: Téglásy Kristóf, a bizottság elnöke keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: ha nem kap támogatást a felügyelőbizottságtól ahhoz, hogy a bizottság, mint testület tegyen feljelentést, akkor ő maga fogja ezt megtenni, mivel a bizottság elnöke teljes vagyonával felel a cég gazdálkodásáért és működéséért.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×