Óriási erőkkel készült a magyar állambiztonság Nagy Imre néhai miniszterelnök 1989. június 16-i újratemetésére - derül ki az 56-os Intézet összeállításából.
Az korábban is ismert volt, hogy a rendőrség mellett több mint 180 beszervezett ügynöknek adták feladatul a Hősök terére tervezett tömegdemonstráció kordában tartását, a dokumentációs központ viszont most közülük 110 hálózati személyt azonosított, és a listát nyilvánosságra is hozta a honlapján.
Számos politikai és közéleti szereplő, nyugatra rendszeresen járó egyetemi oktató, a liberális közvéleményre nagy hatással lévő újságíró és nagy népszerűségnek örvendő civil mozgalmi vezető neve is olvasható a listán. Az állambiztonság utasításai szerint a beszervezett ügynököknek a tekintélyük és befolyásuk latba vetésével kellett a párt utasításai szerint formálniuk a szerveződő újratemetést.
Az intézet szerint az állambiztonságnak az összes pártnál volt ügynöke: a Fideszben például Csongor Balázsnak volt az a feladata, hogy erősítse a demonstrációellenes hangulatot, az MDF választmányán belül Olajos Csabának, az újratemetés rendezőgárdája vezetőjének kellett hangsúlyozni, hogy nehogy politikai tüntetéssé alakuljon a szertartás.
Állítólag az SZDSZ vezetésében is volt beszervezett hálózati személy, a Kakukk fedőnevű ügynököt azonban nem tudta azonosítani az '56-os Intézet, a párt egykori sajtóreferense, Kurucz János viszont a listán van, állítólag neki azt kellett elérnie, hogy egy kevésbé frekventált helyen rendezzék az újratemetést.
Megemlíti a szervezet Vörös Vince kisgazda politikust, az Országgyűlés későbbi alelnökét, akinek a szélsőséges megnyilvánulásokat kellett leszerelnie a párton belül. Bárándy György ügyvéd is a listán van, ő a szervezet szerint a diplomáciai befolyását latba vetve győzködte a francia nagykövetséget és a katonai attasét az állambiztonság koncepciójáról.
A dokumentációs központ szerint az állambiztonsági szolgálat kötelékein belül Tőke Péter újságírónak, a Reform akkori főszerkesztőjének a többi független lap temetéssel kapcsolatos tervéről kellett információkat szereznie, majd megrendelésre kellett cikkeket megjelentetnie.
Droppa Györgynek, a Bős-Nagymarosi vízlépcső megépítése ellen küzdő Duna-kör ügyvivőjének, és a szervezet több tagjának is a velük szimpatizáló pártoktól kellett információkat szerezniük. Droppa György a közleményében azt írta, bírósághoz fordul, mert nem igazak az intézet állításai. Azt mondta, többször próbált a titkosszolgálat kapcsolatba lépni vele, de ő ezt mindig visszautasította.
Az állambiztonságnak volt kapcsolata a Nyilvánosság Klubbal is, Erőss Lászlónak kellett információkat szereznie a szervezet terveiről, és a feszültségeket enyhítő álláspontot kellett képviselnie - állítja az intézet.
Ugyancsak a listán van Nógrádi György egyetemi tanár is, akinek az 56-os Intézet szerint az NSZK-ban kellett hangoztatnia aggodalmait Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban. A biztonságpolitikai szakértő az InfoRádiónak cáfolta a beszervezésével kapcsolatos vádakat.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








