Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az ősztől rettegnek a kórházak

Jelentős veszteséget könyvelhetnek el a kórházak a finanszírozási rendszer július elsejétől hatályos változása miatt. Az InfoRádió által megkérdezett intézményeknek havonta nagyjából 100 millió forintos kiesést jelent a változás, amelyet már nem tudnak lenyelni. A tartalékok már a korábban jól gazdálkodó kórházaknál is elfogytak.

A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház ma még fizetőképes, ősztől azonban már gondok lehetnek - véli az intézmény főigazgatója. A kórház idén áprilisban ugyanannyi beteget látott el, mint egy évvel korábban, mégis 102 millió forinttal alacsonyabb összegű hozzájárulás érkezik majd az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól - mutatott rá a probléma gyökerére Papp László.

Szavai szerint ez azt eredményezheti, hogy hosszabbodnak a várólisták, az akut betegeket ugyanis azonnal el kell látni, így a halasztható műtéteket sorolják majd hátra.

A főigazgató szerint a probléma megoldása már túlmutat az intézmény kompetenciáján, itt az egészségpolitikának kell lépnie.

Szintén havi 100 millió forintot veszít az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet. A kórház már csaknem félmilliárd forintos adósságot halmozott fel, a betegellátás azonban a főigazgató szavai szerint még nincs veszélyben. Egyelőre.

Budaházi Emil azt is elmondta, hogy a lefaragás 10 százalékos veszteséget jelent számukra, amelyet már nem tudnak lenyelni. Az intézménynek tavaly októberben még egyáltalán nem volt adóssága, addig tudták tartani magukat, most azonban az adósságállomány eléri az éves költségvetésük 5 százalékát. A főigazgató úgy látja: a nyarat még kihúzzák, ősszel azonban komoly problémáik lehetnek.

Ugyanígy látja saját intézménye jövőjét a Semmelweis Egyetem stratégiai főigazgatója. Stubnya Gusztáv is őszre teszi a komoly finanszírozási gondokat. A klinikákon az elmúlt időszakban is több beteget láttak el az OEP által lehetségesnek tartott számnál, a főigazgató szerint azért, mert - szintén a finanszírozási gondok miatt - az alacsonyabb ellátási szintet képviselő kórházak egyre nagyobb számban adják át betegeiket a klinikáknak, amelyek már nem tudják hova továbbküldeni az ellátásra várókat.

A Semmelweis Egyetem felkészült arra, hogy az OEP ellenőrizni fogja őket, valóban ellátták-e a lejelentett betegeket, és azoknak valóban szükségük volt-e az ellátásra. A klinikákat már eddig is ellenőrizte az egészségbiztosító, de nem állapított meg visszaélést.

Stubnya Gusztáv azt is elmondta: ha csökken a forrásuk, kénytelenek lesznek elküldeni a területükön kívülről érkezőket, és más intézményektől sem vesznek majd át betegeket. Az orvosok számán már nem tudnak csökkenteni, hiszen akkor képtelenség lenne tartani az ügyeleteket.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×