Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Giró-Szász: A Jobbik helyzete a legegyszerűbb

Az MSZP választóinak jelentős része a Jobbik szavazótáborába, egy másik része pedig az MDF szimpatizánsai közé lépett - mondta az InfoRádióban a Századvég Alapítvány igazgatója.

Sokkal nagyobb mértékben fragmentálódott az MSZP választói bázisa, mint maga a párt: jelentős részük a Jobbik, másik részük pedig az MDF szimpatizánsai közé lépett - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány igazgatója.

Kérdés azonban, meddig bírja az MSZP ezt az amortizációt, mikor uralkodik el a pánik a párton belül, aminek következtében a szocialisták esetleg bedöntik a Bajnai-kormányt. Annak ellenére is, hogy Lendvai Ildikó pártelnök többször kijelentette: kiállnak a kabinet mellett - magyarázta Giró-Szász András.

A politikai elemző szerint a Jobbik helyzete a legegyszerűbb: a párt belépett a hazai politika színpadára és a megmérettetés, az EP-választás után is állva maradt, ez pedig azt jelzi a választóinak, hogy nem kidobott voks a rá leadott szavazat. Elképzelhető tehát, hogy a párt akkor is tudja bővíteni szavazóbázisát, ha folytatja a jelenlegi politikáját.

Az MDF-ről szólva Giró-Szász András elmondta: azzal, hogy a párt tud képviselőt delegálni az Európai Parlamentbe, időt nyert. "Mondjuk azt, hogy nem esélytelenül vágnak neki a következő parlamenti választásnak" - fogalmazott a politikai elemző.

"Az SZDSZ agóniája régóta tart, ám azt nehéz megmondani, eltűnik-e a politikai színtérről, vagy esetleg egy része beolvad-e az MSZP-be" - fűzte hozzá a Századvég Alapítvány igazgatója.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×