Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szekeres Imre: mi nem a halál, hanem az élet hősei akarunk lenni

Mi nem a halál, hanem az élet hősei akarunk lenni; olyan országot és világot akarunk építeni, amely fennmaradása nem követel több hőst, amelynek nincsen szüksége további áldozatokra - hangoztatta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Magyar Hősök Emlékünnepén tartott koszorúzáson, vasárnap Budapesten a Hősök terén.

A miniszter a magyar történelem hőseit méltatva úgy folytatta: "de tudjuk, hogy elhatározásunk sikerét múltunk áldozatainak és mártírjainak köszönhetjük".

Népünk és hazánk fennmaradása nem a csoda műve volt, hanem az itt élők, egykori honfitársaink százezreinek cselekedetén múlott - hangsúlyozta a tárcavezető a Nemzeti Hősök Emlékművénél elmondott beszédében.

A beszéd elhangzása után az emlékkőnél koszorút helyezett el Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Szekeres Imre és Tömböl László vezérkari főnök, Varga Zoltán önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a parlamenti pártok képviselői, katonai attasék és civil szervezetek képviselői.

Ezen a napon megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak az ország több pontján, tisztelegve a magyar katonák előtt, akik a történelem során védték és védik a hazát a külső ellenségtől, ideértve az Árpád-kortól kezdve egészen napjainkig mindazokat, akik fegyvert fogtak a hazáért, az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idejéből egyaránt.

Az Országgyűlés 2001-ben iktatta törvénybe a Magyar Hősök Emlékünnepét. 1925 és 1944 között nemzeti ünnep volt ez nap, ám a II. világháború után politikai üzenete és eszmeisége miatt a megemlékezést tiltották.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×