Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook

Visszalépett az ellenzék monori jelöltje a kegyeletsértő kommentjei után

Gér Mihály a Facebookon jelentette be, hogy visszalép a jelöléstől.

Mint az Infostart is megírta, egy öt és fél évvel ezelőtti eset miatt került nehéz helyzetbe az ellenzék monori jelöltje. Gér Mihály, aki a Párbeszéd színeiben nyerte meg az előválasztást, 2016-ban autójával elgázolt egy fiatal párt az Andrássy úton. A fiú meghalt, a lány súlyos sérüléseket szenvedett. Bár a balesetben vétlen volt, mivel piros lámpánál szaladtak ki elé, súlyos érzéketlenségről tettek tanúságot azok a neki tulajdonított akkori zárt csoportos Facebook-bejegyzések, amelyeknek a képernyőfotóit most a Bennfentes című lap hozta nyilvánosságra.

„Részegen ne rohanjatok elém a piroson lécci” – írta Gér Mihály a fotók tanúsága szerint, és arra is panaszkodott, a kocsija „csupa velő meg haj és tök undi”. Bejegyzésében olvasható még, hogy „Na ki ölt ma embert”, illetve hogy „a csajt csak megnyomorítottam”. Arra a kérdésre pedig, hogy mi történt, úgy válaszolt: az áldozatok azt gondolták, erősebbek az Audijánál, őt pedig megvédte a "fém váz".

Nem sokkal a kommentek nyilvánosságra kerülése után Gér Mihály a Facebookon bejelentette, hogy a jelöltségtől azonnal hatállyal visszalép.

"Hat évvel ezelőtt baleset részese voltam, vétlenségemet jogerős bírósági ítélet mondta ki. A jelöltállítási folyamatban erről tájékoztattam az ellenzéki összefogás illetékeseit. Ugyanakkor ma napvilágot látott egy privát csoportba írt üzenetem, amelyet közvetlenül a baleset után, sokkhatás alatt írtam. Noha szavaimért ugyanott bocsánatot kértem, be kell látnom: kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek. Bár nem tehettem róla, az eset mély, kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennem. Rendkívüli módon sajnálom a történteket, és ezúton is szeretném együttérzésemről biztosítani az áldozatok hozzátartozóit" – írta a volt képviselőjelölt, aki a hírek szerint szombaton még összegyűjtötte a hivatalos jelöléshez szükséges támogató aláírásokat.

Az ellenzéknek most új jelöltet kell állítani a Pest megyei 10. választókerületben, ahol eddig Pogácsás Tibor, a Fidesz képviselője az egyetlen hivatalos jelölt.

Az eset nyomán közlemény adott ki Gér Mihály pártja, a Párbeszéd, ebben azt írja, hogy tudomására jutott egy körülmény, amely meggátolja, hogy Gér Mihály folytassa kampányát.

"A balesetről tudtunk – így arról is, hogy a bíróság jogerősen felmentette Gér Mihályt –, a hozzászólásokról azonban nem. Kommentjeiért – még az esemény idején – Gér Mihály több hozzászólásában is bocsánatot kért. „Inkább engem ütöttek volna el. Nagyon nehezen viselem az álmatlan éjszakákat” – írta akkor egy kommentben. Az eset mély, kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne: rendkívüli módon sajnálja a történteket. Együttérzünk azokkal, akik – bármilyen módon – hasonló szituációk részesei voltak" – áll a Párbeszéd közleményében. A párt az új jelölt kilétéről hamarosan tájékoztatást ad.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×