„Ha Mamdaninak sikerül, akkor Burnhamnek miért ne menne?” – tette fel a kérdést az egyik vendég a BBC reggeli műsorában. Annak ellenére, hogy Donald Trump az ellenfelei elleni vitriolos kommenteléssel töltötte a napot, azután, hogy találkozott New York muszlim polgármesterével, szinte kezes báránnyá vált – írták a lapok a két politikus beszélgetése után.

Trump egy olyan vezetőt dícsérgetett, akit saját volt ügyvédje, Rudy Giuliani titulált már-már iszlamista fanatikusnak. „Szeretném, ha nagyszerű polgármester lenne, megvan benne a potenciál” – mondta viszont Trump, miután meglátogatta a városvezető rezidenciáját.

Az elnök az ENSZ közgyűlése miatt tartózkodik New Yorkban, ahol első ízben találkozik majd Andy Burnham brit miniszterelnökkel – és a szigetországban azt remélik, hogy Burnham ugyanolyan sármmal tudja majd levenni a lábáról a Fehér Ház urát, mint az alkalmanként baloldali radikálisnak tartott New York-i polgármester.

Burnhamnak annyi előnye van, hogy Trump, akinek édesanyja skót születésű, kedveli Nagy-Britanniát és főleg a királyi családot – még annak ellenére is, hogy a múlt héten beléjük szúrt azzal, hogy szeretne egy egyesült Írországot látni. Korábban pedig nem állt ki egyértéleműen a britek mellett az Argentína által magának követelt Falkland-szigetek kérdésében.

Az ideológiai szakadék ellenére Burnham elődjének – Keir Starmernek – is sikerült kötéltáncosként átegyensúlyoznia Trumphoz kormányzása első másfél évében – egészen addig, amíg meg nem tagadta az iráni háborúban való segítséget.

Burnhamtől most a korábbi Starmer-mutatványt várják, illetve azt, hogy gyorsan feledtesse korábbi megjegyzéseit, hogy Trump „mérgező” és hogy Manchesterben nem üdvözölnék.

A kormányfő éppenséggel arra készül, hogy az észak-angliai városban, ahol polgármester volt, a jövő évi G20-as csúcson lássa vendégül az amerikai elnököt. Közölte is: „a politikusok mindenfélét beszélnek a karrierjük során, a fontos a jelen pillanatra koncentrálni”. Felidézte, hogy elviccelődtek Trump korábbi válaszán, hogy Burnham „valami város vezetője”.

Az amerikai elnök és a brit kormányfő első telefonbeszélgetései tehát baráti hangneműek voltak és Burnham azt mondta: „Megtaláltuk, ami összeköt bennünket. Közös platformot fogok keresni vele és biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk”.

A diplomatikus nyelvezet ellenére a felmérések arra utalnak: hiába a hollywoodi filmekben gyakran hallható angol akcentus vagy brit popzene – az amerikaiak már nem tekintik első számú partnernek a briteket. Az Emerson College felmérése szerint öt éve még 52 százalékuk számára volt a szigetország az elsőszámú szövetséges, most már csak 30 százalék mondja ezt. Az egyik magyarázat a változó demográfia: a 18 és 29 év közötti amerikaiak fele tartja annyira fontosnak a briteket, mint a 70 év felettiek. A republikánus érzelműek jóval közelebb állnak hozzájuk, mint a demokraták, akik Kanadát teszik első helyre. A konzervatív Heritage Foundation igazgatója számára viszont egyszerűbb a képlet: a brit befolyás visszaesése közvetlen következménye a brit katonai potenciál csökkenésének. Emellett szerinte Londonnak döntenie kéne: az EU-hoz akar közeledni, vagy Amerika szoros szövetségese kíván lenni?