A Veol számolt be arról az Akarattyainfóra hivatkozva, hogy egy szörnyű valamire bukkantak a Balatonban Akarattyánál, elsőre víz alatti szörnyetegnek is lehetett gondolni, de a kiemeléskor kiderült, egy fémdarabról van szó, ami több méter hosszú.

A helyszíne az akarattyai Bezerédj Strand volt, az egyik lépcsőtől kis távolságra. A poszt szerzője körülbelül ötméteres hosszúságúra és 50–60 centiméteres átmérőjűre becsülte a szerkezetet. A tárgy egyik vége csőrös, a másik ellapult, a fémet pedig jórészt megette a rozsda. A szerkezetnek a rendkívül éles peremei vannak, amelyek veszélyt jelenthettek volna, ha valaki a vízben rájuk lép.

A hozzászólók fejtették meg, hogy mi ez, egy régi vízibicikli maradványa.

A régi, fémvázas szerkezetek mára eltűntek a strandokról, de maradványaik még a vízben vagy az iszapban rejtőzhetnek.

A vízibicikli története azonban jóval régebbre nyúlik vissza, mint a legtöbben gondolnák. A magyar Grósz Henrik már 1904-ben olyan kerékpárt szerkesztett, amely vízen és szárazon is közlekedhetett. A találmány iránt a hadsereg is érdeklődött. A strandokon használatos változatok az 1950-es években terjedtek el. A Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat kezdte meg a vízibiciklik kölcsönzését, így a nyaralók számára is elérhetővé vált az új vízi szórakozás. A következő évtizedekben a vízibicikli a balatoni strandok megszokott látványává vált. A korai, fából és fémből készült szerkezeteket később könnyebb, műanyagból gyártott modellek váltották fel.