Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Robert Fico szlovák miniszterelnök az Andrej Babis cseh kormányfõvel a tárgyalásaik után tartott sajtóértekezleten a studenkai Nova Horka kastélyban 2026. március 31-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Lukas Kabon

Szlovákia „a NATO leggyengébb láncszeme”?

Nem csitulnak a diplomáciai és belpolitikai kedélyek Robert Fico szlovák miniszterelnök múlt heti nyilatkozata után, amelyben kétségbe vonta a NATO kollektív védelmi rendszerének működését. Az ellenzéki Progresszív Szlovákia szerint a kormányfő kijelentései miatt Szlovákia lett az első számú célpont a NATO-tagállamok közül. Petr Pavel cseh elnök Robert Fico kritikájára válaszolva – amely szerint ő volt tábornokként szívesen harcolna, miközben Fico a békét akarja – elmondta: nem az teremt békét, aki csak tetteti azt, miközben semmit sem tesz a saját védelméért.

A vita középpontjában Robert Fico szeptember 17-i kijelentése áll, amelyben a kormányfő úgy fogalmazott: sosem volt még ekkora a veszélye annak, hogy az ukrajnai konfliktus egész Európára kiterjedő háborúvá fajuljon, ő pedig nem szeretné, ha Szlovákia – mint fogalmazott – „valamilyen 5. cikk miatt” ennek a részese lenne. Fico arra az észak-atlanti szerződésre utalt, amely szerint a szövetség bármely tagállama elleni fegyveres támadás az összes tag elleni támadásnak minősül.

A szlovák ellenzéki Progresszív Szlovákia rendkívül súlyosan bírálta a miniszterelnököt. Ivan Korčok, a mozgalom alelnöke kijelentette: Fico politikája miatt Szlovákia lett a NATO első számú célpontja. Mint mondta, Moszkvából nézve Pozsony önként lemondott a szövetségesek segítségéről, így Vlagyimir Putyin szemében a szövetség leggyengébb láncszemévé váltak. Michal Šimečka, a mozgalom elnöke hozzátette: a kormányfő csupán félelemkeltéssel próbál politikai előnyhöz jutni.

A kormánykoalíción belül is magyarázkodásra kényszerültek a vezetők. Richard Raši házelnök a béke nemzetközi napján úgy fogalmazott: az 5. cikk nem jelent automatikus parancsot a háborúra, de a lényege érinthetetlen. Kiemelte, hogy ha a szövetséget formalitásnak tekintik, akkor a szövetségesek is hátat fordíthatnak Szlovákiának a jövőben.

A szlovák kormányfő kijelentéseire nemzetközi szinten is keményen reagáltak. Andrej Babiš cseh miniszterelnök úgy fogalmazott: „Mi természetesen tiszteletben fogjuk tartani az 5. cikket. Fico miniszterelnök úr kijelentését nem kommentálom”.

Petr Pavel cseh államfő New Yorkban, Robert Fico kritikájára válaszolva – amely szerint ő volt tábornokként szívesen harcolna, miközben Fico a békét akarja – elmondta: nem az teremt békét, aki csak tetteti azt, miközben semmit sem tesz a saját védelméért.

A cseh elnök emlékeztetett a NATO 3. cikkére is, amely kimondja, hogy minden országnak elsősorban saját magának kell megteremtenie a védelmi képességeit. Pavel hangsúlyozta: egyetlen ország sem számíthat arra, hogy a szövetségesek a segítségére sietnek, ha ő maga semmit sem tesz a biztonságáért. Hozzátette, a jelenlegi helyzetben kifejezetten veszélyesnek tart minden olyan kijelentést, amely megkérdőjelezi a kollektív védelem alapjait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×