Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Peking, 2014. november 8.A kínai Népi Felszabadítási Hadsereg (PLA) egyik katonája őrségben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés, az APEC kínai csúcstalálkozójának sajtóközpontja közelében Pekingben 2014. november 8-án. Az előző nap kezdődött APEC-csúcstalálkozó öt napon át tart a kínai fővárosban. (MTI/EPA/Narendra Sreszta)
Nyitókép: MTI/EPA/Narendra Sreszta

Eltűnt tábornokok: a kínai hadsereg legnagyobb tisztogatása zajlik

Úgy tűnik, Kínában Hszi Csin-ping elnök ismét kimutatta a foga fehérjét. Először a kínai külügyminiszter tűnt el látszólag, majd bocsájtották el, most pedig a hadsereg nukleáris rakétaerőinek két, hónapok óta nem látott tábornokát mozdították el.

Egy hónapja tartott már a spekuláció, hogy mi történt az „eltűnt” Csin Kang egykori kínai külügyminiszterrel, miután a múlt héten hír érkezett róla: elbocsájtották. Most hasonló történt két magas rangú tábornokkal.

Csin Kang külügyminiszter Hszi Csin-ping elnök Nyugaton agresszívnek nevezett külpolitikája hűséges kiszolgálójának tűnt és az államfő közeli szövetségesének nevezték, ezért eltűnését és bukását rejtélyesnek tartották. Ő volt a híres „harcos farkas” diplomáciai irányvonal egyik úttörője.

Utoljára még júniusban látták, amikor találkozott a Pekingbe látogató Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel. A kínai hatóságok egy ideig az egészségi állapotával magyarázták, hogy miért tűnt el fontos találkozókról, miközben a kínai közösségi médiában is intenzív találgatások folytak. Július végén aztán egy kínai parlamenti bizottság közölte: megszavazták, hogy elmozdítják a posztjáról. (Kínában nem a külügyminiszter a diplomácia irányítója, hanem a Magyarországon is járt Vang Ji vezető diplomata).

Megfigyelők szerint az okokat nehéz megtalálni.

„A kínai belpolitikai viszályok olyanok, mint a tengeri szörnyek csatája. Csak a buborékok jönnek fel a felszínre”

– mondta egy kommentátor, miközben mások megjegyzik, hogy Hszi elnök számára első számú szempont a hűség, ami fontosabb, mint a korábbi kollektív döntéshozatal.

Hszi most leváltotta a kínai nukleáris rakétaerők két, a közvélemény szeme elől szintén eltűnt tábornokát.

Ez lehet az utóbbi években a legnagyobb tisztogatás a fegyveres erőkben.

Li Jucsao tábornok, a Népi Felszabadító Hadsereg Rakétaerőinek parancsnoka és helyettese, Liu Kuangpin tábornok hónapok óta nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, amit külföldi Kína-elemzők a „korrupció elleni harccal és a kommunista pártfegyelem betartatásával” magyaráznak.

A kínai állami média hétfőn tudósított a helyükre állított új parancsnokok kinevezéséről. Egyikük a hadsereg eddigi második embere, a másik pedig a légierő tisztje, aki a Kommunista Párt nagy hatalmú Központi Bizottságának a tagja.

A leváltásokat megint csak a hadseregen belüli korrupció elleni lépésekről szóló hírek kísérték, miközben elemzők szerint a döntéssel még inkább meg akarják erősíteni a fegyveres erők totális hűségét a párthoz és magához Hszi Csin-pinghez.

A rakétaerők a kínai katonaság különösen fontos ága – írja a Financial Times –, mert a kínai földi bázisú nukleáris elrettentő erőért felel, amit Peking intenzíven fejleszt.

Közben a hadseregből származó híreket a korábbiaknál is jobban kontrollálják. „Valakit elmozdíthatnak, de egy darabig ennek nincs nyoma” – mutatott rá Rod Lee, az amerikai légierő egyetemének kutatója.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×