Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Szlovákia saját gyártmányú tarackágyúkkal segíti Ukrajnát

Három napra ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerül Pozsony. A szlovák fővárosban csütörtökön kezdődött és szombatig tart a Globsec biztonságpolitikai fórum, amelyre 67 országból, mintegy 1200 meghívott vendéget várnak. A találkozó fő témája az Ukrajna és a tágabb európai szomszédság támogatása lesz, valamint a nyugati erőforrások és Szlovákia ellenállóképesség megerősítése az önkényuralmi erőkkel szembeni ellenállás céljából. Északi szomszédunk közben bejelentette, hogy nyolc tarackágyúval segíti az ukránokat.

Magasrangú politikai vezetők, elemzőközpontok munkatársai adnak egymásnak találkozót a Globsec konferencián. A pozsonyi tanácskozás a davosi és a müncheni után a harmadik legfontosabb ilyen jellegű kezdeményezés, de globálisan is jegyzik a hasonló szakmai találkozók sorában.

A találkozón jelen lesz Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig videóhívás segítségével kap szót a fórumon.

Róbert Vass, a fórum igazgatója elmondta, hogy a 17. alkalommal megrendezett fórum biztonságpolitikai konferenciából mára már stratégiai konferenciává nőtte ki magát. „67 ország képviselteti magát a fórumon, ez több mint 1200 résztvevőt jelent. Hét kormányfő, három államfő és nyolc külügyminiszter is szót kap a konferencián” – részletezte a Globsec igazgatója.

A biztonságpolitikai fórum programját nagymértékben meghatározza az Ukrajnában dúló háború. „Már nem csak elméleti síkon zajlanak a veszélyről és a fenyegetettségről szóló panelbeszélgetések, mert a háború mindnyájunkat egyenesen érint. A hétköznapi emberek érzékelik a mindennapjaikban” – tette hozzá Róbert Vass.

A Globsec elemzőközpontja a konferenciát megelőzően jött ki egy olyan felméréssel, mely szerint Szlovákia lakosságának 34 százaléka érzi úgy, hogy a nyugat része, míg tavaly csak 26 százalék vélekedett így. 51 százalék ugyanakkor most is úgy gondolja, az országnak valahol kelet és nyugat között kell lennie. 11 százalék pedig keletre szeretne tartozni. Ezzel együtt Szlovákia NATO-tagságát a megkérdezettek 72 százaléka támogatja.

A felmérésből kiderült, hogy

a szlovákiai lakosság körében jelentősen megugrott azoknak az aránya, akik veszélyforrásként tekintenek Oroszországra,

korábban a lakosság 20 százaléka gondolta ezt, most már 62 százalék. A szlovákiai polgárok több mint fele véli úgy, hogy a szomszédban dúló háborúért elsősorban Oroszország a felelős. Ugyanakkor 16 százalék úgy vélekedik, az orosz támadást Ukrajna provokálta ki azzal, hogy elnyomta az orosz kisebbséget.

A szlovák védelmi minisztérium közben bejelentette, hogy a Konštrukta Defence állami vállalat aláírta a szerződést, amely szerint nyolc darab Zuzana 2 típusú önjáró tarackágyút ad el Ukrajnának. Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter szerint a szerződés aláírását heteken át tartó intenzív tárgyalások előzték meg, és egyúttal köszönetet mondott Olexij Reznik ukrán védelmi miniszternek a megállapodás eléréséhez nyújtott személyes közreműködéséért. A tárcavezető értékelte, hogy a szerződésnek köszönhetően a Konštrukta Defence olyan üzletet ütött nyélbe, amely a vállalatnak további terjeszkedési lehetőséget biztosít. Mindezt a szlovák védelmi ipar nagy sikerének tartja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Egy ötödik gyár bezárása is felmerült: a győri Audié

Egy ötödik gyár bezárása is felmerült: a győri Audié

A Volkswagen radikális átalakítási terve már a győri üzem jövőjét is fenyegetheti. A német autógyártó vezetése a korábban ismertnél nagyobb leépítésre készül, öt gyár bezárása és további 60 ezer munkahely megszüntetése is napirenden van. Négy németországi üzem már szerepel a bezárási tervekben, az ötödik pedig egy másik európai gyár lehet. A Correctiv értesülése szerint a győri járműgyártás is veszélybe kerülhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×