Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
332
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Berlin, 2018. július 24.Horst Seehofer német belügyminiszter (j2) és Hans-Georg Maassen, a német nemzetbiztonságért felelős Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke (j) a hivatal éves jelentését ismertető berlini sajtóértekezleten 2018. július 24-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Merényletre kész szélsőségesek százairól tudnak Németországban

Horst Seehofer belügyminiszter szerint csökkent ugyan a szélsőjobboldali és az iszlám indíttatásból elkövetett bűncselekmények száma, de nem csökkent a terrorveszély az országban.

Az állambiztonsági hivatal elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján Horst Seehofer belügyminiszter elmondta, hogy tavaly egyharmadával csökkent azoknak bűncselekményeknek a száma, amelyeket szélsőjobboldaliak követtek el. Seehofer némi megkönnyebbüléssel állapította meg, hogy 286 esetben történt erőszakos támadás menekültotthonok ellen, míg egy évvel korábban még csaknem ezer ilyen merényletet regisztráltak.

A belügyi szervek legfrissebb, 2017-re vonatkozó jelentésének ismertetésekor azonban hangsúlyozta, hogy emelkedőben van a radikális iszlamisták, valamint az erőszakra kész szélsőbaloldali aktivisták száma, de

a hatóságoknak egyre nagyobb problémát jelentenek az úgynevezett birodalmi polgárok is, akik elutasítják Németország demokratikus államrendjét.

A legnagyobb veszélyt alighanem a szalafisták jelentik, ugyanis a rendőrség tavaly már 744, mindenre elszánt szélsőséges iszlamistát tartottak nyilván, míg 2016-ban még csak 500 szalafista élt Németországban. A belügyminiszter úgy vélte, hogy a menekültek befogadását a radikális iszlám erők arra használják ki, hogy aktivistáikat is bejuttassák Nyugat-Európába, illetve arra, hogy a migránsok körében újabb tagokat toborozzanak.

Ugyanakkor a szélsőbaloldali beállítottságú németek tevékenysége is erősödőben van - állapította meg a miniszter, és példaként említette, hogy tavaly a G-20 tagországainak hamburgi csúcsértekezletét is megzavarták. Az igencsak jól szervezett szélsőbaloldal magántulajdon és hatósági személyek ellen elkövetett támadásainak száma ugyanis 65 százalékkal nőtt, ami - a belügyminiszter szerint - az éberség fokozására inti az ország belső biztonságáért felelős szerveket.

A kibertámadások szaporodásáról az állambiztonsági hivatal elnöke tájékoztatta a közvéleményt, és kifejtette, hogy az elmúlt évben átlagosan 52 ezer esetben észleltek külső behatolási kísérletet a kormány, illetve a minisztériumok informatikai rendszerében. Hans-Georg Maassen nem titkolta, hogy ezeket a kibertámadásokat szinte minden esetben Oroszországból követték el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×