eur:
394.07
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hattyúkat pusztít a madárinfluenza

A révkomáromi járásbeli Nagykeszi községben találták meg Szlovákiában a madárinfluenza újabb központját, a település határában tömegesen pusztultak el a hattyúk. A hét elején a kassai állatkert madárállományát támadta meg a betegség, ami miatt bezárták az állatkertet. Csehországban több hattyút és két kisebb baromfitelepet is sújt a megbetegedés.

Nagykeszin a helyi vadászegyesület gazdája jelentette be, hogy a község előtt található tavon tömegesen pusztultak el a hattyúk, összesen 26 darab. Az elhullt madarakból vett minták kivizsgálása során beigazolódott a H5 altípusú aviális influenza gyanúja.

Az állategészségügyiek a tűzoltókkal, illetve a magánterület tulajdonosával együttműködve eltávolították a madártetemeket. A tűzoltók védőruhában végezték a likvidációt, a területet pedig speciális anyaggal, klóraminnal permetezték le. A Regionális Közegészségügyi Hivatal a környező három falu számára is előzetes intézkedéseket javasolt.

A nagykeszi volt a harmadik madárinfluenzás eset Szlovákiában, de az első, amelynél szabadon élő madarak pusztultak el – tájékoztatott az Élelmiszer-ipari és Állategészségügyi Felügyelet. A második esetet a kassai állatkertben észlelték. Az állatkert állatorvosa január 2-án arról tájékoztatott, hogy az állomány négy pézsmarécéjénél a klinikai tünetek megjelenését észlelte. A madarakat befogták és elpusztították, a tetemeket még aznap elküldték a Zólyomi Állategészségügyi Intézetbe. A laboratórium valamennyi levett és elküldött mintában visszaigazolta a madárinfluenzát. A fertőzés gócpontjaként a kassai állatkertet jelölték meg, melyet azonnal lezártak a látogatók előtt.

Legelőször a karácsonyi ünnepek alatt ütötte fel a fejét a madárinfluenza, Pozsonyhidegkúton 65 tyúk pusztult el egy magántenyészetben. A tojást és a húst a tenyésztő szerint csak saját maguk fogyasztották, és nem kerültek be az üzletláncokba.

Csehországban is jelen van már a madárinfluenza: a betegség megfertőzött több hattyút az ország déli részén, és két kisebb baromfitelepet is sújt a megbetegedés. Az állatorvosi szolgálat az erősen fertőző H5 típusú vírus jelenlétét erősítette meg, s nem zárja ki, hogy az N8-as altípus fertőzte meg a szárnyasokat. Ennek kiderítésére további teszteket végeznek. Tíz év óta nem fordult elő ilyen eset Csehországban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×