Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
317.55
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Húsvét előtt mindig az egekbe emelkedik az üzemanyag ára

Egy százalék fölé szökött az infláció márciusban, Németországban - ami rekordnak számít, ugyanis legutóbb több mint egy évvel ezelőtt érte el ezt az ütemet a drágulás. Ebben főleg a benzinára emelkedése játszik szerepet.

Februárban még alig fél százalék volt az infláció, márciusban azonban lendületbe jött és a szövetségi statisztikai hivatal ma közzétett jelentése szerint elérte az 1,1 százalékot.

Kiváltképpen az energiahordozók drágultak. Egy év alatt a fűtőolaj ára 35 százalékkal, a gépkocsi üzemanyagé pedig 21 százalékkal nőtt. A benzinár folyamatos emelkedése a közlekedés és az áruszállítás drágulását vonja maga után, ezért Berlinben a kormány fontolóra vette a beavatkozást, és a gazdasági miniszter a kartellhivatalhoz fordult.

Rainer Brüderle ugyanis nem tartja kizártnak, hogy a kőolajipari vállalatok egymás közötti titkos megállapodás alapján emelték közel másfél euróra egy liter benzin árát. Igaz, már a dízel literét is sok helyen 1 euró 20 cent felett mérik.

A német autóklub azzal igyekszik a kedélyeket nyugtatni, hogy már évek óta az egekbe szökik a húsvéti ünnepek előtt a gépkocsi üzemanyag ára, de utána némileg ismét csökken.

Az Európai Központi Bank frankfurti székhelyén az infláció emelkedéséről szóló híreket hűvösen fogadták, és rámutattak arra, hogy az euró fölött őrködő intézmény csak akkor lép közbe, ha a drágulás üteme túllépi a kettő százalékot. Ettől azonban nem tart Központi Bank a jelenlegi helyzetben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×