A Pannonhalmi Főapátság területén 2023 tavaszán kezdődött meg a tervásatás Takács Ágoston, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Tanszékének doktorandusza vezetésével az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) által támogatott Királyok, szentek, monostorok kutatási programban.

A márciustól áprilisig tartó munkálatok során a régészeti célú előzetes geofizikai felmérést a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei végezték, emellett az apátságnak és közvetlen környezetének LIDAR-technológiájú (Light Detection and Ranging – lézer alapú távérzékelés) felmérésére is sor került.

A monostorban zajló kutatás célkitűzései között szerepelt az egykori királyi udvarház maradványainak azonosítása, emellett a bazilika nyugati homlokzatának vizsgálatával a régész szakemberek arra is választ kerestek, álltak-e ott tornyok valamelyik építési fázisban.

Az ELKH közlése szerint

Pannonhalma nem tekinthető átlagos lelőhelynek,

ritka az ehhez hasonló olyan műemlékegyüttes Magyarországon, amelyet ezer éve szinte megszakítás nélkül használnak. Bár a korábbi kutatások alapján feltételezni lehetett, hogy az északi udvar részben szerzetesi temetőként funkcionált, ott aránylag kevés sírra bukkantak a régészek, azokat is főként a keleti részen találták.

Az északi mellékhajóból nyíló Mária-kápolna közelében egy rétegből két erősen bolygatott sír került elő, amelyek felett törmelékes, kevert föld volt. A régészek szerint a helyszínen talált csontok alapján megállapítható, hogy egykor valóban népes temető helyezkedett el itt, amelyet már a török korban megbolygattak.

Az ELKH beszámolója szerint legépebben a szentély keleti oldalán maradtak meg sírok. Itt a viszonylag kis méretű szondában két rétegben összesen három temetkezés maradványa került elő. Mindegyik keletelve, és a szentély falához igazodóan helyezkedik el, ami alapján feltételezhető, hogy a 13. századnál nem lehetnek korábbiak, ugyanis akkor épült a ma látható szentély.

Az utolsó kutatószondát a bazilikától délnyugatra eső épületszárny jelenleg gépészeti térként használt pincehelyiségében nyitották. Ennek célja az volt, hogy a templomtól északnyugatra talált, toronyalapként értelmezhető nagy méretű alapfal esetleges párját megtalálják.

A kutatás során kiderült, hogy ezen a részen sokkal mélyebben bolygatott a terület, mint az északi részen, így ennek következtében csak barokk kori és még későbbi építkezések nyomait sikerült azonosítani a területen, alapozás nyomai nem kerültek elő.

A szakmai munkák befejeződtek, jelenleg a burkolat helyreállítása zajlik.

A kis felületen, erősen bolygatott környezetben folytatott kutatás megmutatta, hogy a monostor építéstörténete

még rengeteg ismeretlen részletet tartogat a szakemberek és az aktív bencés közösség számára.

Ezek felderítésével tovább pontosítható az ország legrégebbi, ma is működő apátságának története - összegezték a kutatók.

A korai királyi alapítású monostorok kutatását célzó projektben a Pannonhalmi Főapátságban folytatott régészeti feltárásokat megelőzően 2021-ben a tihanyi altemplomban, 2022-ben pedig a bakonybéli monostor udvarán folytak munkálatok az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) koordinációjában.

A tájékoztatás szerint a program keretében a szakemberek Pannonhalma után egy rövid ásatási időszakra visszatérnek a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostorba.