Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
312.29
bux:
133125.1
2026. április 29. szerda Péter

Rendhagyó vb-történelem: 1978 - Argentína először

Argentína végre rendezhetett, s Argentína (szurkolói szerint) végre nyert. Pedig César Luis Menotti még csak be sem nevezte a szikrázóan tehetséges ifjú csillagát, Diego Maradonát. A holland válogatott egymást követő második világbajnokságon veszített a döntőben a rendező ország csapatával szemben.

A helyszín

Argentína (Buenos Aires, Córdoba, Mar del Plata, Mendoza, Rosario)

A dátum

1978. június 1–25.

Különlegesség

Argentína 1966-ban, Angliában kapta meg – két sikertelen kísérlet után – a világbajnoki rendezést, ami a felületes szemlélő számára talán meglepő lehet. Ám a torna előtti vb-kongresszus döntött a Mexikó visszalépése után egyedül kandidáló dél-amerikaiak mellett, tehát még az angol–argentin meccs botránya előtt. A hetvenes évek közepétől számos nyugat-európai szervezet és politikus tiltakozott a katonai junta szörnyűségei miatt az argentinok rendezése ellen, hiába. Ez volt egyébként az utolsó tizenhat csapatos torna, a maihoz képest szűk mezőnybe nem fért be, sorozatban másodszor, Anglia, valamint az Európa-bajnok csehszlovák, illetve a szovjet, a belga és a jugoszláv csapat sem. Hiányzott a kétszeres világbajnok Uruguay is. Ez lett az első világbajnokság, amely után a győztest konkrétan bundázással gyanúsította meg a nagyvilág (a peruiak elleni fölényes siker miatt). A végeredményt tekintve érdekes, hogy a brazil válogatott úgy lett „csak” harmadik, hogy veretlenül játszotta végig a tornát.

A győztes dicsérete

Menotti csapata megkapta a házigazdánál hol erősebb, hol gyengébb, de többnyire meglévő bírói támogatást, de kár lenne elvitatni, hogy erős csapattal lett világbajnok. Fillol, Passarella, Tarantini, Ardiles, Bertoni és Kempes kétségtelenül világklasszis képességű játékos volt. Más kérdés, hogy játszott a legjobb négybe került további három csapat mindegyikével, s a rendes játékidőben egyiket sem tudta legyőzni. A hosszabbításban a hollandokat igen, s ez világbajnoki címet ért.

A meglepetés

A csoportmérkőzések során meglepetést keltett, hogy az osztrákok megnyerték a brazilok előtt a négyesüket, s hogy a hollandok csak másodikok lettek a könnyedén és látványosan futballozó peruiak mögött. A középdöntőben máig emlékezetes csatát hozott a córdobai osztrák–nyugatnémet mérkőzés, amelyet a nyugati szomszédaink ma is áhítattal emlegetnek. Hans Krankl vezérletével elért győzelmük azt jelentette, hogy a címvédő nem jutott a legjobb négy közé.

A legjobbak

A torna első számú csillagának Mario Kempest, az argentinok egyetlen légiósát, a gólkirályt választották. Mögötte a fiatal olasz Paolo Rossi találtatott a második legjobbnak, a brazil Dirceu a harmadiknak.

Az álomcsapat

Fillol (argentin) – Nelinho (brazil), Passarella (argentin), Galvan (argentin), Krol (holland) – Cerezo (brazil), Tardelli (olasz) – Rummenigge (nyugatnémet), Rossi (olasz), Kempes (argentin), Bettega (olasz), a Gazzetta dello Sport könyve alapján. Leão (brazil) – Sara (osztrák), Krol (holland), Amaral (brazil), Cabrini (olasz) – Ardiles (argentin), Neeskens (holland), Kempes (argentin) – Bertoni (argentin), Rossi (olasz), Rensenbrink (holland), a német WM Enzyklopädie szerint.

A gólkirály

Mario Kempes egy góllal előzte meg Rob Rensenbrinket és Teófilo Cubillast. Hat gólt szerzett, ebből kettőt a döntőben, kettőt a fináléba jutásról döntő, peruiak elleni 6-0-n, kettőt pedig a lengyelek ellen, ugyancsak a középdöntőben. A csoportmérkőzéseken, illetve a brazilok ellen nem talált a kapuba.

Magyar szálak

Baróti Lajos válogatottja a legerősebb csoportba került, Argentína, Olaszország és Franciaország mellé. Nem szerzett pontot, de a rendező argentinok ellen nagyszerűen helytállt, vezetett, ám nem bírta el a bírói nyomást. Törőcsik András és Nyilasi Tibor kiállítása meggyengítette a következő két mérkőzésre is a csapatot. Ez volt egyébként az egyetlen alkalom, hogy a vb-n résztvevő magyar válogatott nem szerzett pontot. A játékvezetői karban nagyszerűen működött az argentin–brazil meccset parádésan levezető Palotai Károly. A brazilok ellen nagy nyerési esélyt elszalasztó, de így csoportharmadikként kieső spanyol válogatott szövetségi kapitánya Kubala László volt.

A legfontosabb adatok

Mérkőzések száma: 38. Gólok száma: 102 (2,68-as átlag). Össznézőszám: 1 545 791 (40 679-es átlag)

A döntő

Argentína–Hollandia 3-1 (1-1, 1-1, 2-1). Gólszerzők: Kempes (38., 105.), Nanninga (82.), Bertoni (115.).

Címlapról ajánljuk

Tarr Zoltán három alappillérre kívánja építeni a minisztériumát

Örömmel és alázattal fogadta el a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetésére vonatkozó felkérést – számolt be róla Tarr Zoltán a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy miniszterként elsődleges feladatának tekinti lezárni a megosztottság korszakát, megteremtve a megbékélés kultúráját.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben esnek a tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesítő. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×