A helyszín

Brazília (Belo Horizonte, Curitiba, Porto Alegre, Recife, Rio de Janeiro, São Paulo)

A dátum

1950. június 24.–július 16.

Különlegesség

Akad olyan pletyka a nemzetközi futballban, amely szerint India azért mondta le végül a világbajnoki részvételt, mert a játékosait nem engedte a FIFA mezítláb játszani. A valóságban az ázsiai ország szövetsége a magas utazási költségek miatt tett le a részvételről. Először veszítettek vb-mérkőzést az olaszok, akik amúgy nem tartoztak az esélyesek közé, hiszen 1949 májusában, a Torinót ért légi szerencsétlenségben szinte a teljes A-válogatottjukat elveszítették. Két futballista akadt a mezőnyben, aki ott volt 1938-ban, a második világháború előtt is a mezőnyben, a svéd Erik Nilsson és a svájci Alfred Bickel. Ha már a svédek említést kaptak: ők sem a legjobbjaikkal utaztak, hiszen Nordahl, Liedholm és Gren is akkor már Olaszországban profiskodott, s ezzel kizárta magát a válogatottból. Ez volt az egyetlen világbajnokság, amelynek nem volt döntője, hanem a legjobb négy körmérkőzést vívott.

A győztes dicsérete

Noha a nagyvilág hajlamos úgy megítélni az 1950-es Mundial végjátékát, hogy a brazilok elveszítették a világbajnoki címet, ahelyett, hogy ünnepelné a győzteseket: az uruguayiaknak is erős csapata volt. Nem szólva arról, hogy igaz, az első négy világbajnokságból csak a két dél-amerikain vettek részt, de parádés mérlegük volt: két indulás, két aranyérem. Ma már kevesen gondolnak rá, de így volt: az első négy tornából kettőt Uruguay, kettőt Olaszország nyert meg, egyaránt a saját földrészén.

A meglepetés

Semmi kétség: két igazi meglepetése volt a tornának. Az egyik még a csoportmérkőzések során, amikor a története során először világbajnoki tornán szereplő angol válogatott kikapott az előzetesen lesajnált amerikaiaktól. A mérkőzés egyetlen gólját a Haitiról származó Gaetjens lőtte. A másik az utolsó meccs, amelyen az addigi remekül játszó brazil válogatott nem tudta megtenni az utolsó lépést az úton, s több mint kétszázezer szurkoló döbbenetére kikapott az uruguayiaktól. A brazil válogatott több mint egy éven át nem játszott mérkőzést, sőt azóta sem játszott az addig megszokott szerelésben, tiszta fehérben.

A legjobbak

Illendő a világbajnokok közül választani, noha a brazil Zizinho és Ademir is nagyszerűen játszott. Az uruguayiak legjobbja a Pepének becézett Schiaffino volt, aki az 1954-es vb után átjött Európában, hosszú éveken keresztül Olaszországban futballozott. S feltétlenül említést érdemel Alcides Ghiggia, a világbajnoki címet eldöntő gól szerzője, aki később szívesen mondogatta: „Hárman voltunk arra képesek, hogy elnémítsuk a Maracanát: Frank Sinatra, a pápa, és én.”

Az álomcsapat

Ramallets (spanyol) – M. Gonzales (uruguayi), Varela (uruguayi), Tejera (uruguayi) – Bauer (brazil), Schiaffino (uruguayi) – Ghiggia (uruguayi), Zizinho (brazil), Ademir (brazil), Jair (brazil), Skoglund (svéd)

A gólkirály

Ahogyan 1938-ban, úgy a következő tornán, tizenkét évvel később is brazil játékos nyerte el a gólkirályi címet, Leônidast Ademir követte. A mexikóiaknak két, a jugoszlávoknak egy gólt lőtt a csoportmeccsek során, majd a négyes döntőben négyet vágott a svédeknek, kettőt a spanyoloknak. Csak a legfontosabb mérkőzésen, az uruguayiak ellen nem talált a kapuba. Mindazonáltal ő lett az első vb-gólkirály, aki hazai pályán nyerte el a címet. Kilenc gólja addigi rekordot jelentett, de aztán csak négy évet élt.

Magyar szálak

A magyar válogatott nem indult az 1950-es Mundialon. Honfitársunk nem volt szereplője a tornának. Legfeljebb annyit említhetünk, hogy a vb-harmadik svéd válogatott több játékosának is magyar edzője (Czeizler Lajos, Konrád Kálmán, Wampetits István, Nagy József) volt a negyvenes évek második felében.

A legfontosabb adatok

Mérkőzések száma: 22. Gólok száma: 88 (4,00-es átlag). Össznézőszám: 1 337 000 (60 773-es átlag)

Az utolsó mérkőzés

Uruguay–Brazília 2:1 (0:0), Gólszerzők: Friaça 47., Schiaffino 66., Ghiggia 79.