eur:
395.61
usd:
366.75
bux:
65585.35
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Cseh László ezt tanácsolja Gyurta Dánielnek

Cseh László ezt tanácsolja Gyurta Dánielnek

Cseh László 31 évesen is megpróbál a rajtján javítani, hogy 100 méter pillangóúszásban is eredményes legyen a budapesti világbajnokságon. A világbajnoki ezüstérmes a sajtó – köztük az InfoRádió – kérdéseire beszélt arról is, hogy mikor vált tudatosabbá, hogyan tudott leadni tíz kilogrammot néhány hónap alatt és mit javasol Gyurta Dánielnek.

Azt mondta a 200 pillangó ezüstérme után, hogy ideje lenne megtanulnia rajtolni, a 100 sikere is ezen múlhat. Egy nap alatt tudott valamit javítani?

Csütörtök délelőtt Gyertyánffy Tamás edző közreműködésével rálátásom nyílt arra, hogyan is kellene egy rajtnak kinéznie, milyen mozdulatokat kellene elvégezni. Ez jó volt inspirációnak. Már egy kicsit gyakoroltam, s nem mondom, hogy tökéletesen ment, de

ha egy apró ponton tudok változtatni, és azzal gyorsabb lehetek, akkor már sokat nyerhetek.

Majd élesben kiderül, hogy mennyire sikerül változtatni. Olyan vagyok, hogy ha az elején elmondanak valamit, hogyan kell csinálnom, és utána gyakorolnom, akkor az hosszabb idő után végigmegy az idegrendszeremen, elkezd működni, majd egyre jobb és jobb lesz.

Szintén az ezüstéremmel a nyakában beszélt arról, sokan segítették az elmúlt évben, hogy visszatérjen a legjobbak közé. Kiknek hálás?

Az edzőmön, Plagányi Zsolton kívül mások is a csapat részei. Kovács Péter felel a teljesítménydiagnosztikai részért, Rácz Levente pedig a szárazföldi munkáért. A mentális területen többen is segítettek, de kiemelném közülük Konrád Ildikót, aki a törökbálinti uszoda vezetője. Természetesen a család és a barátok is mellettem állnak. Az ő biztatásuk, szeretetük mindig sokat jelentett. Ezek így összességében kellettek ahhoz, hogy ezüstérmet szerezhessek.

Széchy Tamás mondta korábban, hogy egy férfi 30 éves kora körül van a csúcson. Ez tehát igaz?

Az biztos, hogy óriási szerepe van a regenerációnak, és nem csak az edzéseknek – erre jobban oda kell figyelni 30 évesen.

Ennyi idősen több visszajelzést tudok adni magamról,

és hatásosabbak lehetnek az edzések, és az, hogyan kell azokat kialakítani.

Mikor lett ennyire tudatos?

Az biztos, hogy 2003-ban csak beugrottam, és úsztam, aztán egész jó idő lett a vége – abban semmi tudatosság nem volt. Aztán kicsit elkezdtem jobban odafigyelni a kezdésre, vagy arra, milyen lesz a mellúszás. Nem tudom pontosan meghatározni a váltást. Az a lényeg, hogy

már előtte tudatosítsam magamban, hogyan szeretném leúszni a távot, és ne kelljen menet közben ezerrel ezen agyalni,

hanem jöjjön belülről.

Hogyan tudott lefogyni tíz kilogrammot?

Csökkentettem az édességbevitelt, aztán elkezdtünk egészséges, diétás ételeket enni. Nagyjából próbáltam betartani azt az étrendet, de

volt néhány olyan zöldségféle, amit képtelen voltam megenni.

Ez így jó hatással volt a szervezetemre.

Gyurta Dániel azt mondta, miután kiesett a 200 méter mellúszás selejtezőjében, hogy Cseh Lászlónak visszatérése jó példa előtte, és neki is ez a célja. Milyen tanácsot adna neki?

Nem szeretek nagy tanácsokat osztogatni, csak azt tudom mondani, próbálja meg megtalálni azokat az elemeket az életében, amelyek miatt nem jön össze úgy az úszás. Lehet, hogy sok dologban lazábbnak kell lennie, vagy másként hozzáállnia. Ezt neki kell megtalálnia. Remélem, hogy ki tud jönni ebből a hullámvölgyből. Ha kellene neki segítség, akkor szívesen beszélek vele, bár

én inkább abban vagyok jártas, hogyan kell egyik napról a másikra felállni.

Ha Dani is szereti az úszást, és van kedve csinálni, akkor ne hagyja, mert szükségünk van még rá.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×