Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Chanin Wardkhian/Getty Images

Édesanyjához sietett az autótolvaj

Egy balassagyarmati autószalonból lopott el egy fiatal férfi egy autót, hogy buszjárat híján hazaérjen Ipolyszögre. A különös visszaesőként számon tartott elkövetővel szemben szabadságvesztést, valamint 3 év közügyektől eltiltást indítványoz az ügyészség.

A férfi 2025. augusztus 2-án éjjel bemászott egy balassagyarmati autószalon udvarára, és az ott álló, javításra leadott autók közül az egyiket beindította, hogy azzal menjen haza. Tettét a NOOL cikke szerint azzal indokolta, hogy késő este, 23 óra után már nem jártak a buszok, ezért volt szüksége egy autóra.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség közölte, hogy a férfi megrángatta a telephely elektromos tolókapuját, így ki tudott hajtani az autószalon területéről. Ezt követően édesanyjához indult, majd egy közeli faluban az árokba hajtott a járművel. Az autót hátrahagyta, az indítókulcsot is benne hagyta, és elmenekült a helyszínről.

Az elektromos kapu, valamint a villanyóraszekrény megrongálásával mintegy 300 ezer forintos kárt okozott az autószalonnak. A gépkocsiban további, 1 millió 500 ezer forint értékű sérülés keletkezett.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit jármű önkényes elvétele és rongálás bűntettével vádolja. A különös visszaesőként számon tartott elkövetővel szemben 2 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztést, valamint 3 év közügyektől eltiltást indítványoztak. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×