Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: Unsplash.com

Plutónium, kábszer és fegyverek: 20 évet kapott egy jakuzatag

Nukleáris anyagok, kábítószerek és fegyverek nemzetközi kereskedelméért húsz év börtönre ítélték kedden az Egyesült Államokban a japán szervezett alvilág, a jakuza legjelentősebb csoportjának egyik tagját – közölték az amerikai igazságügyi hatóságok.

„Ebiszava Takesit felelőssé tették többek között azért, mert katonai minőségű plutóniumot kísérelt meg eladni Iránnak, és halálos kábítószerekkel próbálta meg elárasztani New Yorkot” – jelentette be John Eisenberg, az amerikai igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági osztályának vezetője.

A DEA, az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség 2019 óta figyelte a Ebiszava Takesit, aki 2022 áprilisában kábítószer- és fegyverkereskedelem vádjával került bíróság elé, thaiföldi tettestársa, Szomphop Szinghasziri mellett. Mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezték. Két évvel később, 2024 februárjában a japán férfit azzal is megvádolták, hogy katonai célra szánt nukleáris anyagokat, valamint kábítószereket, így heroint és metamfetamint próbált eladni, hogy fegyvereket, köztük föld-levegő rakétákat vásároljon mianmari fegyveres lázadó csoportok számára.

A DEA beépített ügynökeivel lépett kapcsolatba, ami vesztét okozta. A 61 éves Ebiszava Takesi 2025 januárjában hat vádpontban bűnösnek vallotta magát.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×