Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: Pixabay

Euro 2020: két kapitány is megerősítést kapott a kiesés után

Didier Deschamps-ot a francia, Roberto Martínezt pedig a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján erősítették meg, annak ellenére, hogy előbbi csapat a nyolcad-, utóbbi pedig a negyeddöntőben búcsúzott a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

Noël Le Graët, a francia szövetség elnöke csütörtökön elmondta, hogy nem volt vita a szakvezető és közte, három perc alatt mindent megbeszéltek, hiszen Deschamps nagyon szerette volna folytatni a munkát a válogatott élén, és az elnök is ugyanígy gondolkozott.

Deschamps 2012 óta irányítja a franciákat, akik a 2014-es világbajnokságon a negyeddöntőig jutottak, a 2016-os Európa-bajnokságon ezüstérmesek lettek, a 2018-as vb-t megnyerték, a jelenlegi Eb-n viszont már a nyolcaddöntőben búcsúztak, mivel Svájc ellen elveszítették a tizenegyes-párbajt.

A spanyol Roberto Martínez szintén csütörtökön, egy online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy továbbra is ő tölti be a kapitányi posztot Belgiumban. Hozzátette, az Európa-bajnokság előtt és alatt is sok szó esett a jövőjéről, de számára egyértelmű volt, hogy maradni szeretne.

Martínez 2016 nyarán vette át a belgák irányítását, akikkel a 2018-as világbajnokságon bronzérmet nyert, a mostani Eb-n viszont a negyeddöntőben búcsúzott Olaszországgal szemben.

Mindkét edző szerződése a jövő évi, katari világbajnokság végéig szól.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×