Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke a tbiliszi vívó-világbajnokságon 2025. július 26-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Mennyi „fideszes” vezetésű sportág marad?

Rövid idő alatt újabb sportágak éléről búcsúzhatnak fideszes politikusok. Egy hete a korcsolyázóknál választottak új elnököt, azóta két szövetségnél jelentette be lemondását az eddigi vezető. Van ugyanakkor olyan olimpiai sikersportág is, ahol egyelőre nincs jele a változásnak.

Németh Szilárd lemondott a Magyar Birkózó Szövetség elnöki posztjáról. A Fidesz politikusa 2015 óta irányította a sportszervezetet, és június 30-ig látja el az elnöki teendőket. Utódjáról előre hozott tisztújító közgyűlésen döntenek.

Hasonló a helyzet a Magyar Tenisz Szövetségben is, ahol Lázár János elnök pénteken a közgyűlésben is megerősítette távozását.

„Együttműködésüket megköszönve a következő évekhez szeretnék sok sikert, munkájukhoz nagyon jó egészséget kívánni, és elsősorban sportsikerekben gazdag esztendőket mindannyiójuknak. Köszönöm szépen az együttműködés lehetőségét. Tájékoztatom önöket, hogy az alapszabály szerint a jövő héten az alelnök és a főtitkár szervezésében elnökségi ülésre kerül sor, az elnökség fogja meghatározni a tisztújító közgyűlés időpontját. Az elnök lemondása után elnök megválasztására kell sort keríteni. Leghamarabb – az elnökség döntésének függvényében 45 napon belül – ez július közepe előtt nem hívható össze. Az új elnöknek jó munkát kívánok, az elnökségnek addig is sok sikert a felelősségteljes döntésekhez” – mondta akkor Lázár János.

Múlt pénteken a korcsolyaszövetségnél is változás állt be, azután választottak új elnököt, hogy Kósa Lajos bejelentette, nem indul újra. Utódja Telegdy Attila lett, aki az InfoRádióban arról beszélt, hogy a piaci források bevonására is nagy szükség lenne.

„A szövetségnek egy picit nagyobb hangsúlyt kell fektetnie majd a tömegsportra, pont azért, mert jól felfogott érdek az, hogy próbáljon meg a szövetség egy kicsit jobban a saját lábára állni. Ha állandóan az állami forrásokra próbálunk hagyatkozni, az olyan lehetetlen helyzetet fog generálni, mint amiben most is vagyunk” – figyelmeztetett.

Biztatja a tagszervezeteket is, hogy próbáljanak meg saját bevételi forrásokhoz jutni azáltal, hogy minél nagyobb tömegeket mozgósítanak, és ebből bevételt tudnak generálni. Ez két helyen fog megjelenni:

  1. pénzügyi bázis
  2. utánpótlásbázis.

Utóbbi hatása lehet Telegdy Attila szerint, hogy növekszik a társadalmi egészség szintje is.

Az utolsó mohikán?

Marad viszont posztján Csampa Zsolt, a vívószövetség elnöke, a Fidesz korábbi parlamenti képviselője, aki a Belügyminisztériumban helyettes államtitkárként is dolgozott.

A szövetség múlt keddi közgyűlésén az elnöki beszámolót a bő kétharmados arányban megjelent tagok egyhangúlag elfogadták.

„Azt kell mondanom, hogy a tagság azt mérlegeli minden esetben, hogy egy sportág mennyire sikeres. Nem tervezem a lemondásomat, eleve 2028-ig van egy mandátumom, másrészt pedig az Állami Számvevőszék, egy éven keresztül vizsgálta a Magyar Vívószövetséget, és mindent rendben talált. Ha azt nézem, hogy szakmailag, sportszakmailag milyen eredmények vannak: a tbiliszi világbajnokságon már megint csúcsokat döntöttünk, ötvenvalahány év után egyéni tőrözőnk állt a dobogón, a férfi tőrcsapat harmadik lett, szárnyalnak a fiúk. A női párbajtőrt is kiemelném, úgy látszik, hogy a lányok is magukra találtak, teljesen új szemlélettel, edzésmunkával él. Természetesen a férfi-női kardcsapatunk hozza a kötelezőt, ahogy szokták mondani. Ha ezeket mind mérlegre tesszük, szakmailag nagyon jó, stabil csapat van. Nyugodt lelkiismerettel mondanám, hogy a folyosón mindenki azzal kijött, hogy ugye rendben vagyunk, folytatjuk? Nekem nincs olyan gondolatom, hogy le kellene mondanom” – részletezte Csampa Zsolt.

És még...

A Schneller Domonkos vezette kerékpáros-szövetségben július 9-én tisztújítás következik. Az elmúlt hónapokban az elnök és a Tour de Hongrie-t is szervező Eisenkrammer Károly között kiéleződött a feszültség.

Szombaton a Magyar Atlétikai Szövetség tartott közgyűlést, a titkos szavazások alapján a tagok nem támogatták a vezetést.

Közben a magyar sportélet szereplői közül sokan várnak arra, hogy az új államtitkárral, Kálnoki-Kis Attilával egyeztessenek, illetve hallják a terveit.

A cikk Farkas Dávid összeállítása alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI már képes elkészíteni azt az első kódvázlatot, szerződés-összefoglalót vagy prezentációt. Korábban a pályakezdők ezeken keresztül tanulták meg a szakmát. Eközben új állások születnek ugyanennek a technológiának az építésére, ellenőrzésére és szabályozására. A nagy kérdés az, hogy milyen tudásra lehet majd többször is új karriert építeni.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Azt javasolja a kormánynak Magyar Péter, hogy a paksi védekezés minden résztvevője részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen - a miniszterelnök erről a Facebookon írt szombaton. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnap bejelentette, Szeged és Hódmezővásárhely mintájára Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megkezdődik a tramtrain-hálózat (vasútvillamos) kialakításának előkészítése, amely Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika és akár Ózd belvárosait kötheti össze közvetlenül. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb közéleti hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×