Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Facebook/Renge Zsolt

Új elnök és új célok a budapesti Fidesznél

Szentkirályi Alexandra parlamenti képviselő lett, ezért kellett új elnököt választani. Megtartották az első elnökségi ülést.

Szatmáry Kristófot választották a Fidesz budapesti elnökének Szentkirályi Alexandra helyére, alelnöknek pedig Renge Zsoltot, Szepesfalvy Annát, Gyepes Ádámot és Lehoczki Ádámot választotta a Fidesz budapesti választmánya.

Renge Zsolt hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: hétfőn megtartották az első elnökségi ülést. Azon fognak dolgozni, hogy közösségüket egyben tartsák, megerősítsék és új lendületet adjanak neki. Fontos feladatuknak tekintik, hogy szervezetüket értékeikhez, hagyományaikhoz és politikai meggyőződésükhöz hűen újítsák meg, miközben nyitottak maradjanak azokra a változásokra, amelyekre a budapestiek és saját közösségük részéről is igény mutatkozik – tette hozzá.

Kiemelt céljuknak nevezte, hogy

visszaszerezzék azok támogatását és bizalmát, akik az elmúlt években úgy érezték, nem kaptak kellő figyelmet, észrevételeiket, kritikáikat és javaslataikat nem hallgatták meg.

„Meggyőződésünk, hogy egy erős politikai közösség csak akkor lehet sikeres, ha képes párbeszédet folytatni saját támogatóival, tanulni a hibáiból, és folyamatosan megújulni” – fogalmazott a politikus.

Közölte, azon dolgoznak majd, hogy a jobboldal Budapesten ismét erős, egységes, cselekvőképes és széles társadalmi támogatottsággal rendelkező politikai közösség legyen, amely hitelesen képviseli választóit, és valódi alternatívát kínál a főváros jövőjéről szóló vitákban.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

A legnépszerűbb országoknak a külföldi továbbtanulás szempontjából Hollandia és Belgium számít, de Ázsia felé is egyre jobban nyitnak a diákok – mondta el az InfoRádióba Sywa Petra a Baltic Council regionális menedzsere. Sywa Petra hozzátette, az Egyesült Államokon kívül nem mondható el, hogy drágább lenne külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit, vasútvillamos jöhet Borsodban

Tisza-kormány: Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit, vasútvillamos jöhet Borsodban

Azt javasolja a kormánynak Magyar Péter, hogy a paksi védekezés minden résztvevője részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen - a miniszterelnök erről a Facebookon írt szombaton. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnap bejelentette, Szeged és Hódmezővásárhely mintájára Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megkezdődik a tramtrain-hálózat (vasútvillamos) kialakításának előkészítése, amely Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika és akár Ózd belvárosait kötheti össze közvetlenül. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb közéleti hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×