Az egész iráni konfliktus Amerikával hosszú ideje gyakorlatilag az iráni atomprogram miatt zajlik. Ebben volt egy olyan időszak, amikor szerződést kötöttek, és az iráni atomprogram, illetve az urándúsítás valamilyen formában ellenőrzés alá került. Aztán Donald Trump fogta magát és felmondta ezt a szerződést – idézte fel Tálas Péter, a Stratégia és Védelem Konzultációs Csoport biztonságpolitikai elemzője az InfoRádióban, hozzátéve: amikor megindították a mostani akciót az amerikaiak, arra számítottak, hogy lesz egy rendszerváltás, és akkor az egész atomprogram-ügy megoldódik. Láthatóan ez nem jött össze.

A Hormuzi-szoros részleges megnyitása valószínűleg elképzelhető, de a legtöbb szakértő szerint az uránkészlet átadása politikailag és stratégiailag rendkívül nehezen elfogadható Irán számára. És ez nagyjából látszik körülbelül április óta. Miközben annak a 440 kiló 60 százalékra dúsított uránnak a sorsa a háború egyik döntő kérdése – fogalmazott.

A szakértő szerint nagyon sokan azt mondják, hogy

ha nincs ellenőrizhető nukleáris megoldás, a konfliktus könnyen tartóssá válhat. Ez az egyik nagy probléma.

A másik nagy probléma, hogy láthatóan – mint most Scott Bessent is mondta – az Egyesült Államok szorosan összeköti a háború lezárását, a Hormuzi-szoros szabad átjárását, a szankciók enyhítését és az iráni magas dúsítású uránkészlet átadását.

Tálas Péter szerint a Hormuzi-szoros ügyében lehetne taktikai kompromisszumot kötni, hiszen Iránnak is gazdasági érdeke, hogy legalább részben újrainduljon a forgalom, különösen, ha ezért szankciós könnyítést, a befagyasztott pénzekhez hozzáférést vagy politikai garanciát kap. Az urán átadásának ügye sokkal nehezebb, mert Teherán ezt a rezsim túlélési biztosítékának, alkuerejének, szuverenitási szimbólumának tekinti. Ez a teljes amerikai győzelmi formula, hogy szabad Hormuzi-szoros, plusz az uránkészletek átadása, plusz a nukleáris program tényleges felszámolása, de szakértői szemmel nézve

mindez sokkal inkább a maximális tárgyalási policy az Egyesült Államok részéről, és nem egy reálisan, rövid távon elérhető kimenet.

Teherán nem egyezett bele a magas dúsítású uránkészlet átadásába a tárgyalások alatt. Az iráni fél ráadásul úgy gondolja, hogy a nukleáris kérdés nem része az előzetes megállapodásnak, tehát a tűzszünetnek és a háború befejezésének, hanem csak egy későbbi végleges alku tárgya lehetne. Ez erősen gyengíti azt az amerikai narratívát, hogy már lényegében elfogadták a feltételeket, és hogy gyakorlatilag bekövetkezhet a teljes amerikai győzelmi formula. Ráadásul a helyzet nem kedvez a bizalomnak, hiszen a formális tűzszünet ellenére az Egyesült Államok iráni célpontokat bombázott, Irán pedig válaszcsapást indított, miközben a Hormuzi-szoros ügye továbbra is nyomást okoz a globális energiapiacon. Tehát a Bessent-nyilatkozat egy nyomásgyakorló politikai üzenet volt egy nagyon törékeny tárgyalási helyzetben – mondta az elemző.

Eközben az Arab-öböl országai nem érdekeltek az eszkalációban. Már az első eszkaláció időszakában is rájöttek, hogy mennyire kiszolgáltatott az Öböl-államok infrastruktúrája az iráni aszimmetrikus képességeknek, vagyis ezek az országok valamifajta kompromisszumot szeretnének. „Az egy nagy kérdés egyébként, hogy ez a kompromisszum hova fog vezetni és mi lesz, de a térség államai semmiféleképpen nem érdekeltek sem abban, hogy eszkalálódjon a konfliktus, sem pedig abban, hogy elhúzódóvá és tartóssá váljon az iráni–amerikai, illetve az izraeli–iráni konfliktus” – mondta Tálas Péter, a Stratégia és Védelem Konzultációs Csoport biztonságpolitikai elemzője az InfoRádióban.

A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült.