Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
332
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Nyon, 2017. február 9.Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA elnöke sajtóértekezletet tart a szervezet végrehajtó bizottságának ülése után Nyonban 2017. február 9-én. (MTI/EPA/Martial Trezzini)
Nyitókép: MARTIAL TREZZINI

A járvány miatt változik a pénzügyi fair play a futballban

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke kijelentette, hogy konkrét tervük van a szezon befejezésére.

"A helyzet rendkívüli, és nem fogunk úgy tenni, mintha nem az lenne" - mondta a beIN Sports televíziónak a szlovén sportvezető.

Ceferin megerősítette, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kialakult kényszerszünet miatt módosítani fogják a Financial Fair Play elnevezésű szigorú pénzügyi szabályrendszerüket.

"Fontosnak tartjuk, hogy változtassunk rajta, mert a helyzet a klubok számára sem könnyű, és mindannyian egy csónakban evezünk" - mondta, ám konkrétumokat egyelőre nem közölt.

Ceferin ismét leszögezte, hogy az UEFA-nak szándékában áll befejezni a jelenlegi idényt, és ha a közegészségügyi helyzet nem romlik augusztusig, akkor ez megvalósítható lesz.

"Konkrét tervünk van az európai szezon befejezésére, és azt hiszem, hogy a nemzeti ligák többsége, legalább nyolcvan százaléka is a pályán fogja befejezi az idényt"

- magyarázta.

Hozzáfűzte, az UEFA végrehajtó bizottsága fogja megerősítse a módosított versenynaptár dátumait, majd úgy vélekedett: jelen állás szerint a történtek nem lesznek különösebb hatással a következő szezon ütemtervére.

"A naptárunk nagyon sűrű, nincs sok helyünk a változtatásokra, de véleményem szerint erre nem is lesz szükség" - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×