Infostart.hu
eur:
385.85
usd:
332.42
bux:
120938.73
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kínai Nagydíj: Rosberg és mögötte a káosz

A német Nico Rosberg idei harmadik győzelmét aratta, így továbbra is maximális pontszámmal áll a formula-1-es világbajnoki tabella élén. Sima versenyt futott, mögötte azonban zajlottak az események Kínában.

A rajt ugyan az első sorból induló Daniel Ricciardónak sikerült jobban, ám a RedBull a verseny elején defektet kapott, Rosberg megelőzte, és a Mercedes versenyzője ettől a pillanattól fogva uralta a versenyt.

Mögöttük Daniil Kvjat határozottan érkezett meg a rajt utáni első kanyarba, ami annyira meglepte Sebastain Vettelt, hogy a négyszeres világbajnok meglökte csapattársát. Kimi Raikkonen Ferrarija megpördült, letört az első vezetőszárnya és a finn pilóta visszaesett a mezőny végére. Az utolsó helyről rajtoló Lewis Hamilton szintén a Ferrarik balesetének áldozata lett, az egyik Sauber a kerülgetés közben letörte a világbajnoki címvédő első autójának első szárnyát.Az első kör végén Grosjean, Raikkonen és Hamilton is új orrkúpot kapott, majd megkezdték a felzárkózást. Vettel autója is megsérült, ő az eslő kerékcseréjénél kapott új első szárnyat. Rosberg vezetett, Massa és az előretörő Kvjat előtt. Vettel a 15-dik helyig, Raikkonen és Hamilton a mezőny végére esett vissza. 13 kör után Hamilton már megközelítette a pontszerző zónát, néhány autóval mögötte Raikkonen is araszolt előre. Vettel Kvjatot is megelőzve feljött a második helyre, Hamilton már a hatodik helyen is járt, ám a futam végére a gumitaktikának köszönhetően megtáltosodó Raikkonen megelőzte.A versenyt Rosberg nyerte, Vettel és Kvjat előtt. Utóbbi kettő a futam után össze s szólalkozott a rajtbaleset miatt. A negyedik helyen a defektjéig vezető Ricciardót intették le, az ötödik a jól hajrázó Raikkonen lett. A hatodik helyet a még mindig nem meggyőző Williams-el Massa szerezte meg, a hetedik Hamilton lett. A nyolcadik és kilencedik helyet a Toro Rosso két pilótája, Verstappen és Sainz szerezte meg, a tizedik a futam végén visszaeső Bottas lett. A futamot mind a 22 pilóta befejezte.A világbajnokságot Rosberg vezeti, 75 pontjával. Hamilton 39 ponttal második, Ricciardo 36 pontjával a harmadik. Vettelnek 33, Raikkonennek 28 pontja van három futam után. A konstruktőröknél a Mercedes már 114 pontnál jár, a Ferrarinak 61, a RedBullnak 57 pontja van

A formuéa-1-es világbajnokság május 1-jén Oroszországban folytatódik. A Magyar Nagydíjat július 24-én rendezik.

A vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):

Végeredmény, Kínai Nagydíj (56 kör, 305,066 km, a pontszerzők):

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:38:53.891 óra

2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 37.776 másodperc hátrány

3. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 45.936 mp h.

4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 52.688 mp h.

5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:05.872 perc h.

6. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:15.511 p h.

7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.230 p h.

8. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:19.268 p h.

9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:24.127 p h.

10. Valtteri Bottas (finn, Willliams) 1:26.192 p h.

leggyorsabb kör: Nico Hülkenberg (német, Force India), 1:39.824 perc pole pozíció: Rosberg

A vb-pontversenyek állása 3 verseny után (még 18 van hátra):

pilóták:

1. Rosberg 75 pont

2. Hamilton 39

3. Ricciardo 36

4. Vettel 33

5. Räikkönen 28

6. Massa 22

7. Kvjat 21

8. Romain Grosjean (francia, Haas) 18

9. Verstappen 13

10. Bottas 7

11. Nico Hülkenberg (német, Force India) 6 12. Sainz Jr. 4 13. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1

csapatok:

1. Mercedes 114 pont

2. Ferrari 61

3. Red Bull 57

4. Williams 29

5. Haas 18

6. Toro Rosso 17

7. Force India 6

8. McLaren 1

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×