eur:
389.1
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Pontokat vesztett a Chelsea, kikapott az MU

A listavezető Chelsea csak döntetlent játszott, a Manchester United pedig vereséget szenvedett az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján.

A londoniak toronymagas esélyesként fogadták a Burnley együttesét és Branislav Ivanovic góljával már a 14. percben megszerezték a vezetést. A szerb védő pályafutása 27. gólját szerezte a Kékek színeiben, ráadásul legutóbbi hét mérkőzésén már a negyedik találatát jegyezte, kedden a Bajnokok Ligájában a Paris Saint-Germain ellen is betalált. A találkozó fordulópontja a 70. percben jött, ekkor ugyanis kiállították Nemanja Maticot a Chelsea-ből, a vendégek pedig éltek az emberelőnnyel és egyenlítettek.

A Manchester United Ander Herrera révén került előnybe a Swansea City otthonában, de a walesiek fordítottak és ebben a szezonban másodszor is - akárcsak a nyitófordulóban, az Old Traffordon - 2-1-re legyőzték a Vörös Ördögöket a Premier League-ben.

Az Arsenal 2-1-es győzelmet aratott a Crystal Palace otthonában, így 1979 óta őrzi veretlenségét a Selhurst Parkban, ráadásul az MU-t megelőzve feljött a tabella harmadik helyére.

Premier League, 26. forduló:
Manchester City-Newcastle United 5-0 (3-0)
Aston Villa-Stoke City 1-2 (1-1)
Chelsea-Burnley 1-1 (1-0)
Crystal Palace-Arsenal 1-2 (0-2)
Hull City-Queens Park Rangers 2-1 (1-1)
Sunderland-West Bromwich Albion 0-0
Swansea City-Manchester United 2-1 (1-1)

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×