Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Drámai körülmények között búcsúzott a Fradi a BL-álmoktól

A Ferencváros büntetőpárbaj után kikapott a házigazda német Leipzigtől a női kézilabda Bajnokok Ligája 16-os főtáblájáért kiírt selejtező vasárnapi döntőjében, így kiesett a BL-ből. A magyar bajnoki ezüstérmes a KEK harmadik fordulójában folytathatja nemzetközi szereplését.

Jól kezdte a mérkőzést az FTC, mely sokáig uralta az első félidőt, többször vezetett négy góllal is, ám az utolsó tíz percben a német csapat volt pontosabb, így a szünetre csak egy gól maradt a Ferencváros előnyéből.

A fordulás után szintén a magyar együttes kezdett jobban, újra elhúzott négy góllal, a hajrá felé közeledve azonban ismét sok hiba csúszott a játékába, és végül annak is örülnie kellett, hogy hosszabbításra tudta menteni az összecsapást.

A kétszer ötperces ráadást egyértelműen a Ferencváros uralta, és tulajdonképpen már szinte megnyerte a mérkőzést, amikor 50 másodperccel a vége előtt a magyar csapat kapusának kidobására senki sem figyelt, az ellenfélhez került labdából pedig gólt kapott az FTC. Ezt követően egy elkapkodott zöld-fehér támadás után visszakerült a németekhez a labda, és egy szabaddobás után a dudaszó pillanatában egyenlített a Lipcse.

A büntetőpárbajban a németek nem hibáztak, míg az FTC-nél egy hetes kimaradt, ami a Leipzig BL-főtáblára jutását jelentette. A Nemzeti Sport omline kiadása szerint elképzelhető, hogy a Ferencváros óvhat a hosszabbítás végén kapott gól miatt.

FTC-Rail Cargo Hungaria - HC Leipzig (német) 38-39 (15-14, 28-28, 32-30, 34-34) - büntetők után

A 3. helyért:
Dalfsen (holland)-BNTU Minszk (fehérorosz) 30-27 (14-15)
Szombaton játszották:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Dalfsen 33-25 (20-14)
HC Leipzig-BNTU Minszk 22-18 (15-5)

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×