eur:
388.95
usd:
360.67
bux:
68390.94
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A Barcelona mai stílusa három magyar klasszisnak köszönhető - videó

Jövő hét csütörtöktől országosan az art mozikban lesz látható Kocsis Tibor alkotása, a Magyarok a Barcáért című film, amely a katalán sztárcsapat történetében jelentős szerepet betöltött magyar futballistákat mutatja be. A Barcelona mai stílusa a három magyar klasszisnak, a Kubala - Kocsis - Czibor triónak köszönhető, egyebek között ez is elhangzik az egyik megszólalótól.

A szerdán 20 órakor kezdődő díszbemutatót megelőző sajtótájékoztatón a rendező-producer elmondta, a film - melynek támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - a gránátvörös-kékek három legjobb magyar futballistájának, Kubala Lászlónak, Czibor Zoltánnak és Kocsis Sándornak a történetét dolgozza fel.

A sajtóeseményen részt vettek a film szereplői közül a katalán klub egykori három magyar sztárjátékosának gyermekei, ifj. Czibor Zoltán, Carlos Kubala és ifj. Kocsis Sándor.

"Elsősorban az Aranycsapat Alapítvánnyal, ezzel együtt Kű Lajossal van kapcsolatom Magyarországról, ennek köszönhetően két évvel ezelőtt édesapámat újratemették a Szent István-bazilikában" - mondta ifj. Kocsis, akinek fia - azaz az Aranycsapat klasszisának unokája - jelenleg a Barcelona legkisebb csapatát, a hatéveseket edzi.

Ifjabb Czibor Zoltán, aki életében először jár Magyarországon, sportfotósként dolgozik, pályafutása során 1200 Barca-mérkőzésen tevékenykedett. A katalánok jelenlegi stílusáról elmondta, hogy a mostani játékrendszer alapköveit véleménye szerint a Barca magyar játékosai tették le.

Carlos Kubala megjegyezte, ugyan Spanyolországban nőtt fel, de mindig magyar emberek közelében volt, így Magyarországot ugyanúgy a hazájának tekinti.

A Magyarok a Barcáért című alkotást már március végén bemutatták egy háromrészes dokumentumfilm-sorozat formájában a Dunán, ugyanakkor Kocsis Tibor hangsúlyozta, hogy a moziba kerülő film negyedórával hosszabb, azaz másfél órás, valamint a képi anyagok jelentős részét is kicserélték. A rendező hozzátette: várhatóan még a 2016-os Európa-bajnokság előtt elkészül majd a Kubala László életét feldolgozó film is.

Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×