Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
315.34
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A Szeged sorozatban harmadszor nyerte meg a férfi vízilabda Magyar Kupát

Az utóbbi két fináléhoz hasonlatosan a szegediek sikerét hozta az első alkalommal 1923-ban kiírt férfi vízilabda Magyar Kupa idei döntője: a címvédő gárda, akárcsak 2012-ben, most is a Szolnok fölött aratott diadallal lett első.

A hivatalosan szombaton felavatott szolnoki uszodában, a Vízilabda Arénában mintegy ezer néző előtt a vasárnapi finálénak úgy vághattak neki a csapatok, hogy amíg a Szeged az előző két kiírást megnyerte, a Szolnok három korábbi elsőségét egyformán igen régen - 1966-ban, 1968-ban és 1986-ban - szerezte. A legutóbbi döntőben a két gárda egymás elleni csatájában a szegediek a hosszabbításban kerekedtek felül, s győztek 9-8-ra.

A mostani összecsapást a vendégek egyenesen parádésan kezdték, s az álmatag hazaiak ellen álomrajtot véve percek alatt 4-0-ra, majd a folytatásban 6-1-re elhúztak. A szegedi kapuban a posztján a nyári barcelonai vb legjobbjának választott Nagy Viktor remekelt, elől pedig az Európa-bajnok Kiss Csaba és a világbajnok Szivós Márton jeleskedett elsősorban. A vb-aranyérmes Vámos Márton balkezes bombája lassú szolnoki ébredést jelzett, de a harmadszor eredményes Kiss azt érzékeltette: a Szeged jóval eltökéltebb és összeszedettebb csapat ezen az napon (7-2).

A harmadik negyedben gyakorlatilag megpecsételődött a hazaiak sorsa: miközben saját rossz és hatástalan pólójukon képtelenek voltak változtatni, a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás találatával már 8-2-es vezetésre tettek szert a vendégek. Szépségtapasznak még jött egy amúgy pompás kapufás Vámos-löket (8-3), kérdésnek azonban lényegében már csak az maradt: mennyit ad le felhalmozott tetemes előnyéből a Szeged.

A záró játékrész nyitótalálata megadta a választ a szolnoki visszakapaszkodás eleve roppant csekély lehetőségére: Szivós akciógóllal triplázott, 9-3-ra módosítva az állást. A vendéglátók részéről az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert és az ex-szegedi Török Béla valamelyest javított a bizonyítványon, a vége azonban így is roppant egyértelmű 9-5-ös szegedi győzelem lett.

A szintén Szolnokon megrendezett női magyar kupában a Dunaújváros csapata diadalmaskodott, amely a vasárnap kora délutáni döntőben 10-9-re nyert a tavalyi első Eger ellen.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×