Infostart.hu
eur:
391.27
usd:
331.87
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A Balatonfüred észt, a Tatabánya belga vagy norvég csapattal játszik

A Balatonfürednek észt ellenféllel kell megküzdenie a férfi kézilabda EHF Kupa selejtezőjének első fordulójában, míg a második fordulóban bekapcsolódó tatabányai csapat belga vagy norvég együttessel találkozik majd.

Az európai szövetség (EHF) keddi sorsolása alapján a bajnoki bronzérmes Balatonfüred a szeptember 8-án vagy 9-én sorra kerülő első meccsen hazai pályán játszik majd a HC Kehra ellen, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik Észtországban. A magyar csapat továbbjutása esetén a szerb Vojvodinával csap majd össze az októberi második fordulóban.

A Magyar Kupa legutóbbi kiírásában harmadik Grundfos-Tatabánya a HC Tongeren-Elverum csata győztesével játszik, s a párharcot hazai pályán kezdi október 13-án vagy egy nappal később. A visszavágóra egy héttel később kerül sor.

A Kupagyőztesek Európa Kupájával összevont, megújult EHF Kupában 72 csapat szerepel, s három selejtezőkört rendeznek. Ezt követően a megmaradt 16 csapatot csoportokra osztják majd.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×