Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
320.01
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A válogatott kapitánya csak ideiglenesen lehet a győri kézisek edzője is

Előfordulhat, hogy egy rövid ideig a norvég Karl-Erik Böhn irányítja a női kézilabda válogatott mellett a győri együttest is - mondta az InfoRádiónak Borsos Attila, a szövetség válogatottakért felelős elnökségi tagja, miután a Ferencváros vezetősége közleményben jelezte: ellenzi, hogy a nemzeti együttes szakvezetője klubcsapatot is irányítson.

Nem változott a szövetség álláspontja, továbbra is olyan edzőket szeretnénk a válogatottak élén alkalmazni, akik főállásban töltik be a posztjukat - mondta az egykori 182-szeres válogatott játékos, aki kiemelte, ha győriek úgy döntenek, hogy a norvég szakembert alkalmazzák, akkor a szövetségnek figyelembe kell vennie a magyar kézilabda érdekeit, és azt hogy a Győr esélyes a Bajnokok Ligája megnyerésére.

Borsos Attila hangsúlyozta: ha győriek Karl-Erik Böhmöt szerződtetnék, akkor azt a szövetségnek tudomásul kell vennie, de a szakember csak akkor maradhat a válogatott szövetségi kapitánya, ha hosszú távon is a nemzeti csapatra tud koncentrálni. Ezért elképzelhető, hogy rövid ideig Győrben is dolgozhat.

Jeney Zsolt Ákos, a Ferencváros kézilabda-szakosztályának elnöke arról beszélt, hogy az FTC vezetősége nem akarja bojkottálni a zöld-fehér kézilabdázók válogatottbeli szereplését.

"Mi nem akarjuk megtiltani a játékosainknak, hogy a nemzeti együttesben szerepeljenek, csak szeretnénk felhívni a figyelmet egy tendenciára, ami a női kézilabdában zajlik" - mondta a ferencvárosi klubvezető, aki szerint túlságosan is nagy szerepet kaptak a győri kötődésű edzők a korosztályos válogatottak élén.

Borsos Attila arról is beszélt, hogy nem a klubok iránti kötődésük, hanem a szakmai tapasztalatuk alapján választják ki az utánpótlás csapatok trénereit, akik között ferencvárosi szakemberek is vannak.

Szabó Tamás, a Győri ETO kommunikációs és PR vezetője az InfoRádiónak azt mondta, hogy ha a tárgyalások sikeresek lesznek, akkor a győri női kézilabdacsapatának már szerdán lehet új szakvezetője. Megerősítette, hogy valóban a jelöltek között van a norvég tréner.

A győriek múlt héten menesztették Konkoly Csabát, aki négy évig irányította a zöld-fehér együttest, amellyel minden évben bejutott a BL- elődöntőjébe.

Szerző: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 23. 22:15
2026. július 23. 21:57
×
×