eur:
388.47
usd:
360.92
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Szalaiék elhúzták San Marino nótáját

A magyar labdarúgó-válogatott 8-0-ra nyert San Marino ellen a Puskás-stadionban Európa-bajnoki selejtezőn.

A Puskás Ferenc-stadion közel tízezres közönsége már a 10. percben örülhetett az első gólnak, amelyet Rudolf Gergely szerzett, aki később még egyszer betalált, miközben Szalai háromszor vette be San Marino kapuját. Rajtuk kívül Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs, valamint büntetőből Gera Zoltán volt eredményes. A vendégektől két játékost is kiállítottak.

Egervári Sándor tanítványai végig uralták a mérkőzést, s a magyar nemzeti csapat történetében ennél nagyobb különbségű sikerre legutóbb az 1982-es mexikói világbajnokságon volt példa, amikor az együttes Salvadort verte 10-1-re.

A magyar együttes így két győzelemmel és egy vereséggel hat pontot szerzett az E csoportban, s jövő kedden Finnországban lép pályára.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint 10.590 néző látta a találkozót, így nettó 8 millió forint volt a jegybevétel, amelyet teljes egészében az iszapkatasztrófa károsultjainak ajánl fel.

Magyarország-San Marino 8-0 (4-0)
Puskás Ferenc Stadion, 10.590 néző, v.: Kaasik Hannes (észt)

gólszerzők: Rudolf (10., 25.), Szalai (18., 27., 48.), Koman (60.), Dzsudzsák (89.), Gera (92., 11-esből)
piros lap: Valentini (92.)
sárga lap: Valentini (38.), Della Valle (42.)

Magyarország: Király Gábor - Vermes Krisztián, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Laczkó Zsolt - Elek Ákos (Vadócz Krisztián, 63.), Dzsudzsák Balázs, Koman Vladimir (Czvitkovics Péter, 79.), Gera Zoltán - Rudolf Gergely, Szalai Ádám (Priskin Tamás, 64.)

San Marino: Aldo Simoncini - Carlo Valentini, Damiano Vanucci, Simone Bacchiocchi (Nicola Albani, 52.), Alessandro Della Valle - Fabio Vitaioli, Maicol Berretti, Fabio Bolli (Michele Cervellini, 84.), Paolo Montagna - Manuel Marani, Matteo Vitaioli (Matteo Bugli, 77.)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×