Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.5
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

"Természetes módon" hunyt el Kolonics György

Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus halálát szívtágulattal járó szívizombetegség, a bal szívfél heveny elégtelensége okozta - erősítette meg a Népszabadság értesülését Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke.

A lap értesülése szerint az ügy részleteiről Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány tájékoztatta Baráth Etelét, a hazai kajak-kenu szövetség elnökét.

Az újság úgy tudja, hogy a jelentés elkészültét öt vizsgálat előzte meg; közte volt az, amelyiket a bécsi doppinglaboratóriumban végeztek. Az ilyesfajta eljárás - miután élsportolóról van szó - kötelező.

Az eredmény negatív lett, ennek nyomán kizárhatók azok a híresztelések is, amelyek szerint a legendás kenus halálához valamilyen tiltott szer vezetett volna. Az újság információi szerint a Kolonics testén talált tapaszok nem játszottak szerepet a tragédia bekövetkeztében.

A Népszabadság úgy tudja: az analízis azért tartott öt hónapig, mert a rendőrfőkapitányság illetékesei, illetőleg a bevont orvosszakértők a lehető legpontosabban és legrészletesebben igyekeztek vizsgálódni az ügyben.

Kolonics György július 15-én, edzés közben hunyt el.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×