Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Félmillió néző egy sporteseményen - Fa Nándor a rajtnál

Fa Nándor a szervezők meghívására a helyszínen tekintette meg a hatodik Vendée Globe földkörüli vitorlásverseny vasárnapi rajtját, amelyre több mint félmillióan voltak kíváncsiak Les Sables d,Olonne-ban. Harminc hajós, köztük két nő vágott neki, hogy kikötés nélkül teljesítse a 43 ezer kilométeres távot. A magyar vitorlázó korábbi hajója is indul.

Fa Nándor a helyszínről az MTI-nek elmondta, mint az 1992-93-as menet ötödik helyezettje a szervezők meghívására utazott a franciaországi kikötővárosba.

"Itt az úttörőket megbecsülik, rám köszönnek az utcán, amikor először megjelentem a pontonon, a hangosbemondó köszöntött. Én sportesemény iránt még ilyen érdeklődést nem tapasztaltam, 10 km-es körzetben nem lehet a tengerparthoz jutni, közel 4000 újságíró akkreditált a viadalra" - mondta Fa Nándor.

A verseny történetének egyetlen sikeres közép-európai résztvevője 128 nap 16 óra és 5 perc alatt ért körbe a második Vendée Globe-on. A csúcsot a címvédő francia Vincent Riou tartja, aki négy éve 87 nap 10 óra és 47 perccel győzött.

"Riou most is esélyes, mellette a 2000-2001-es győztes Michel Desjoyeaux, Sebastien Josse és Loick Peyron a favorit, valamint az én titkos esélyesem Kito de Pavant. A rekord nemcsak a hajón múlik, hanem az időjáráson is, ha ez kedvező, az első 85 nap körül érhet célba. Ezek a hajók sokkal kevesebb kockázattal képesek 20 csomós sebességre (37 km/óra), mint mi annak idején 16 csomóra" - vélekedett Fa Nándor, akinek korábbi hajója, az ex-Budapest is indul. Ezt - immár Fondation Ocean Vital néven - a francia Raphael Dinelli kormányozza.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×