Igen, nagyon örültem a duisburgi egyéni sikereknek. Nekem minden egyes nap, minden edzésen vannak céljaim, boldog vagyok, hogy még mindig tudok maximális erőbedobással teljesíteni. A mostani idényemre teljes mértékben érvényes, hogy minden jó, ha a vége jó.

Mekkora nyomást érzett azután, hogy az Eb-ről ezüstérmekkel tért haza?

Bántott, hogy a négy szám egyikében sem tudtam győzni. Éreztem, hogy többen is leírtak, és megkérdőjelezik a teljesítményemet, noha én sokat dolgoztam ezért a négy ezüstéremért is.

Ez mennyiben befolyásolta a vb-re való készülését?

Megpróbáltam összeszedni magam a világbajnokság előtti másfél hónapban. Azt mondtam magamnak, hogy sok sportoló büszke lenne rá, ha tíz éven keresztül az élmezőnyhöz tartozna. Talán két-három világversenyről nem hoztam haza aranyérmet, azt hiszem, ennyi belefér. Próbáltam kizárni az egy-két negatív véleményt, ami egy rosszabb pillanatban sokkal jobban bántott volna, és szerencsére ez sikerült is.

Honnan jöttek ezek a negatív vélemények?

Tőlem távol álló emberektől, de voltak ilyen hangok a szakmából is. Volt, aki rosszul mérte fel a képességeimet.

Edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin viszont hangsúlyozta, hogy vissza kell még szoknia az egyesre.

Valóban másképp kellett felépítenünk a távot, és jobban kellett összpontosítanom, hiszen egyesben csak magára számíthat a versenyző. Az edzéseink 80 százaléka egyesben zajlik, ezért korábban úgy éreztem, hogy ettől nem lehet elszokni, nem is akartam erre fogni az ezüstérmeket.

Melyik felállást kedveli a legjobban?

Mindegyikben szeretek versenyezni, ez talán látszik az eredményeimből is, hiszen vagyok olyan szerencsés, hogy egyesben, párosban és négyesben is értem el sikereket. Mindháromnak megvan a maga szépsége és természetesen az árnyoldala is.

Mégiscsak az egyes jelentheti a legnagyobb presztízst, hiszen azt nevezik kajakkirálynőnek, aki egyéniben a legjobb.

Tőlem a kajakkirálynő kifejezés nagyon idegen, nem is szeretem, ha ezt használják. Az tény, hogy az ember a verseny utáni pillanatokban az egyéni sikerre a legbüszkébb, de azért nem törpül el emellett egy csapathajóval aratott győzelem sem.Nem titok, hogy az athéni olimpia előtt meglehetősen nehéz időszakot élt át, miután elveszítette a válogatót Janics Natasával szemben.

A mai napig fel tudom idézni a szolnoki vesztes verseny minden mozzanatát. Azért volt nehéz szembesülni a kudarccal, mert éveken keresztül valóságosnak tűnt, hogy én indulhatok egyesben Athénban. Nem nagyot mertem álmodni, hanem reálisan számítottam rá. Percek alatt szertefoszlott az álom! Két-három hónap is kellett a történtek feldolgozásához, de nagyon sokat köszönhetek a páromnak, a szüleimnek és a testvéreimnek is. Sokan segítettek abban, hogy ne maradjon túl nagy tüske bennem, és meglássam az előnyöket. Lehet, hogy ma már nem kajakoznék, ha másképp történtek volna a dolgok.

Mi mindent tanult az esetből?

Az első, hogy semmit nem szabad feladni, és nem szabad a dolgok árnyoldalát nézni. A sport hihetetlen élményekkel gazdagított. Megrémiszt a gondolat, hogy most már egyre kevesebb van hátra a pályafutásomból, és többször megijedek attól, hogy annak a sok jónak, ami történt velem az elmúlt években, lassan vége lesz.

Azért feltételezem, hogy a pekingi olimpiára mégiscsak többet gondol.

Október elején kezdjük el a felkészülést. Nem meglepő, hogy szeretnék Pekingben nagyot alkotni, de már a hazai válogatókon is remekelni kell a kijutáshoz.

Hány számban szeretne indulni?

Két szám reális.

Fábiánné szerint a három már sok. Ön is így látja?

Alapvetően igen, bár az ember csodákra képes. Két számra lehet lelkiismeretesen felkészülni, a három tényleg soknak tűnik.

Melyik kettő lesz?

Vannak elképzeléseim, de nem szeretnék előre jósolni. Ahogy az élet 2004-ben keresztülhúzta a számításaimat, ez most is megtörténhet.

Bármelyik csapathajót vállalná az egyes mellé?

Ez nem ilyen egyszerű. Szeretném, ha olyan egységek indulnának Pekingben, amelyek jó eredményeket érhetnek el. Ha egyik-másik hajó velem áll össze, akkor velem, de nem szeretnék utasításra bekerülni valahová.

Az utasítás lehet az edzőé vagy a kapitányé. Voltak már ebből bonyodalmak áprilisban. Heteken belül dönt a szövetség elnöksége a keretszerződésekről, a hatáskörökről. Számít-e változásokra?

Ezen még nem gondolkodtam, de bízom benne, hogy a szezon elején történtek nem ismétlődnek meg, és nyugodtan készülhetünk az olimpiára.Mennyire zavarta meg Fábiánné Rozsnyói Katalin és Janics Natasa szakítása?

Eleinte elég erősnek gondoltam magam ahhoz, hogy ki tudjam zárni az ilyen tényezőket. Májusban, a szegedi Világkupán jöttem rá, hogy ez mégsem egészen így van. Arról a versenyről szabályszerűen menekültem. Ez már-már hihetetlen volt. Onnan menekültem, ahol sikereim nem kis részét elértem. Imádom a helyet, a környezetet, de akkor vizet, kajakot és semmit nem akartam volna látni, ami a sporttal összefügg.

Ez nem csoda, hiszen hatalmas volt a felhajtás, főleg azután, hogy Fábiánné Angyal Zoltán szövetségi kapitánnyal is összeveszett.

Nemcsak a sajtó foglalkozott ezzel. Aki csak szembejött velem a parton, erről szeretett volna kérdezni. Ha valaki esetleg nem is jutott el a kérdésig, tudtam, hogy a legszívesebben megtenné. Hogyan, miért történtek a dolgok, mi lesz, hogy lesz. Talán én is hibás voltam abban, hogy struccpolitikát akartam folytatni, még érintőlegesen sem akartam hallani a témáról annak ellenére, hogy minden másodpercem erről szólt. Örültem, amikor vizen voltam, mert akkor legalább senki nem faggatódhatott. Azt hittem, hogy az ilyesmi nem zökkenthet ki a nyugalmamból, de Szegeden nyilvánvalóvá vált, hogy megviseltek a történtek.

Úgy tervezték, hogy Paksy Tímeával mennek. Végül ön nem is versenyzett idén kettesben.

Döntenem kellett, hogy az egyessel vagy a párossal foglalkozom. Mindent egy lapra tettem fel. Ha nem sikerült volna az egyes, akkor sem tértem volna át a párosra. Nem tehettem meg a többiekkel, hogy bizonytalanságban tartom őket, nem is lett volna etikus. Szerencsére egyesben jól alakultak a dolgaim.

Janics Natasa a duisburgi vébé után az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy sajnálja a történteket, mert szeretett önnel együtt edzeni, versenyezni, egyáltalán kedveli a társaságát, és bízik benne, hogy még egyszer összeülnek. Ön lát-e erre esélyt?

Az idény közepén megfogadtam, hogy nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Én hónapokkal ezelőtt nem gondoltam, hogy mi ketten nem együtt evezünk majd, a folytatásról pedig egyelőre kár beszélni.

Milyennek akarja látni magát egy év múlva ilyenkor?

Szeretnék ilyen nyugodt és felszabadult lenni, mint amilyen most vagyok.