Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
322.72
bux:
144535.96
2026. október 16. péntek Gál

A Farkasok most megehetik az Öreg Hölgyet

A 2007-2008-as olasz bajnokságban először találkozik egymással két, a merészebb jósok szerint akár a bajnoki címre is esélyes csapat. Az AS Roma és a Juventus vasárnap délutáni rangadója előtt a vendéglátó "Farkasok" világbajnok középpályása, Daniele De Rossi azt fejtegette, hogy először játszhat úgy a Juve ellen, hogy az ő csapata az esélyesebb.

Az AS Roma eddig minden mérkőzését megnyerte a szezon kezdete óta (hármat a bajnokságban, egyet-egyet a Bajnokok Ligájában és az olasz Szuperkupa-döntőben), sőt, még gólt sem kapott. Nem csodálható hát, hogy óriási a várakozás a Juventus vendégjátéka előtt.

De Rossi szerint most először ők az esélyesek, a mostani formájuk kompenzálja a Juve gazdagabb történetét. Szerinte a torinói csapat nagyon erős, Nedveddel, Trezeguet-vel, és Del Pieróval.

Francesco Totti, a rómaiak csapatkapitánya azt mondta egy nemrégiben a Gazzetta dello Sportnak adott interjúban, hogy szerinte az AS Roma erősödött a nyáron, Ludovic Giuly, Juan, Cicinho, Mauro Esposito és Marco Andreolli leigazolásával. Fura választ adott a kérdésre, hogy az előző évekkel ellentétben miért sikerült most a csapatának azonnal bevethető játékosokat megszerezni a piacon: "Mert Luciano Moggit kivonták a forgalomban. S máris meg tudtunk szerezni néhány fontos játékost. Szeretném hinni, hogy ez csak véletlen egybeesés."

Megmondta azt is, mely bajnoki meccseket várja a leginkább a szezonban. "A Lazio után a Juventus ellen szeretek nyerni a legjobban." Vasárnap lehetősége lesz rá. Ugyanakkor érdekes, hogy - az Olasz Kupa-mérkőzést is beleszámítva - a torinói csapat megnyerte a legutóbbi három, az AS Roma elleni mérkőzését az Olimpiai Stadionban.

Claudio Ranieri Juventusából az eltiltott Zebina mellett hiányozni fog a sérült Grygera, Salihamidzic, Camoranesi, Marchionni és Boumsong.

A várható kezdőcsapatok
AS Roma: Doni - Panucci, Mexes, Juan, Tonetto - De Rossi, Pizarro - Taddei, Perrotta, Giuly - Totti. Juventus: Buffon - Birindelli, Andrade, Criscito, Chiellini - Nocerino, Almiron, Zanetti, Nedved - Trezeguet, Del Piero

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×